Nő a megrendelések száma

2017.10.17. 10:52

Varga Mihály: tartós marad az építőipar dinamikus teljesítménye

A szektor augusztus végi szerződésállománya 90 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban.

A nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva fogalmazott meg kedvező prognózist, utalva arra, hogy a KSH legfrissebb közlése szerint az építőipari termelés volumene 36,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist augusztusban.

Varga Mihály hozzátette: a szektor augusztusi kimagasló eredményében nagy szerepet játszott az épületek építésének 46,8 százalékos bővülése, ami főként állami és önkormányzati beruházásokhoz kapcsolódott, így például oktatási, kulturális és egészségügyi építmények építéséhez.

Szólt arról is, hogy a KSH adatai szerint az elmúlt egy évben 4 ezerrel nőtt az építőiparban dolgozók létszáma, ugyanakkor megjegyezte, most

az a kérdés, hogy a megnövekedett megrendelésállományt a szektor kapacitással bírni fogja-e vagy sem. Közölte: a helyzet egyik megoldása a béremelés lehet az építőiparban.

Varga Mihály kifejtette: a kormány tervei között szerepel egy olyan támogatási program elindítása, ahol a munkaerő kiváltására a gépesítés, az automatizálás, új technológiai megoldások alkalmazása kap majd teret. Az építőipari vállalkozásoknak akarnak segítséget adni, hogy olyan gépeket, eszközöket tudjanak vásárolni, amelyekkel kezelni tudják a munkaerőhiányt.

A miniszter szerint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), illetve a bérek és keresetek folyamatos emelkedése miatt tovább nő majd a lakásépítések száma is. Közölte: az elmúlt fél évben a bruttó bérek több mint 12 százalékkal, a reálkeresetek pedig több mint 10 százalékkal nőttek.

Varga Mihály szólt arról is, hogy

„ha a keresetek növekedése miatt több pénz van az embereknél, akkor a fogyasztás és a megtakarítás mellett további lakásépítésekre is számítani lehet”.

A nemzetgazdasági tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az augusztusi, magyar építőipari növekedés a visegrádi országok adataival összehasonlítva is kimagasló, és várhatóan – ha beérkeznek az EU-s összehasonlításra alkalmas adatok – az uniós rangsorban is előkelő helyet foglal majd el.

Az NGM emlékeztet arra, hogy 2010 óta több mint 20 százalékkal nőtt a hazai építőipar termelése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában