2019.03.17. 16:04
Esővel és széllel indul a hét
Az Alföldön azért még lesz pár óra napsütés.
Vasárnap este több-kevesebb fátyolfelhő mellett száraz idő várható, majd az éjféli óráktól északnyugat, nyugat felől felhőzetnövekedés kezdődik, de az Alföldön hétfőn még többórás napsütésre is számíthatunk.
A vasárnapról hétfőre virradó éjszaka második felében elsősorban a nyugati határvidéken, hétfő délelőtt a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében várható eső, záporeső, majd ezt követően a csapadéksáv kelet felé halad tovább, és estétől már a Tiszántúlon is eshet.
A délnyugati szelet vasárnap este főként a nyugati tájakon kísérhetik erős lökések. Késő estétől egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, és főként az Észak-Dunántúlon és a főváros környezetében megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet vasárnapról hétfőre virradóan általában 5 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 6 és 18 fok között várható, délkelet felé haladva mérhetjük majd a magasabb értékeket.