Bulvár-celeb

2021.08.12. 16:01

Egy 16 és egy 17 éves fiú fulladt a veszélyes bányatóba – egy barátjuk elmenekülhetett a helyszínről

Két tizenéves helybeli fú fulladt bele még kedden délután a Magyarcsanád és Apátfalva közti bányatóba. A tragédia részleteit a faluban még találgatják.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

– Nagyon jó gyerek volt, sajnálom, ami történt

– mondta egy Arnold nevű fiatalember tegnap délután a magyarcsanádi bányatónál, amelybe előző délután két helybeli fiatal – a 16 esztendős József és a barátja, Béla – fulladt bele.

A rendőrség szűkszavú tájékoztatása szerint az eddig tisztázatlan eset körülményeit a Makói Rendőrkapitányság vizsgálja. Arnold a fiatalabbik fiúnak volt rokona, és azt mondta róla, nagyon szeretett focizni. Hogy mennyire tudott úszni, illetve, hogy miért jutott eszébe, hogy a barátjával együtt megmártózik a tóban, arra nem tudott választ adni – írja a delmagyar.hu.

 

A szülők állítólag tiltották a gyerekeknek a bányatónál a fürdést, pontosan tudták ugyanis mennyire veszélyes. Amikor kiderült, hogy mégis ott vannak, azonnal utánuk mentek, de addigra már megtörtént a szörnyűség.

Az egyik gyerek a víz felszínén lebegett, a másikat sehol nem látták. Azonnal segítséget hívtak, aztán a másik fiú édesanyja is megérkezett a tóhoz. A mentés drámai volt: a családtagok zokogtak, a másik fiúért pedig hangosan imádkoztak, hiába. Ő is megfulladt.

A szülők már csak tehetetlenül nézhették végig a partról, ahogy a gyerekek holttestét kiemelik a vízből.

Hirtelen mélyül

A faluban azt beszélték, hogy a két fiú a szülők tudta nélkül ment el a bányatóhoz. A tragédia valószínűleg azért következett be, mert a tó hirtelen mélyül, vize nagyon hideg és pillanatok alatt izomgörcsöt tud okozni.

A falubeliek mindenben segíteni szeretnének a két családnak, hogy eltemethessék a fiatal barátokat. Magyarcsanád egy emberként fogott össze a szülőkért, akik a tragédia után összeroppantak. Az egyik fiú édesapját kórházba is kellett szállítani, olyan rosszul lett, amikor megtudta, hogy meghalt a fia.

Sokan most azt találgatják, vajon egyszeri alkalom lehetett-e a szerencsétlenül végződött fürdőzés, illetve hogy mások is voltak-e a tónál a két fiúval együtt, akik aztán ijedtükben elszaladtak.

A TV2 Tények információi szerint a tragikusan meghalt fiúkkal ott volt egy harmadik barátjuk is, aki a történtek után elmenekülhetett a helyszínről.

Őt most a térfigyelő kamerák alapján próbálják beazonosítani és megkeresni.

Se tábla, se kerítés

Az Apátfalva és Magyarcsanád közti bányatóról a faluban volt, aki azt mondta, hogy azt sem tudja, hol van, az idősebbek viszont arra emlékeztek, hogy évtizedekkel ezelőtt kedvelt fürdőhely volt. Akkoriban valamelyest rendben is tartották. Egy régen bezárt téglagyár agyagkitermelő helye volt ez a falu határában, a tó területe nagyjából 8 és fél hektár.

A TV2 Tények úgy tudja:

a bányató legalább negyven éve le van zárva, nem üzemel. Fürdeni tilos benne, a tó helyenként 20 méter mély. Fürdésre alkalmatlan, mert nem biztonságos és a víz minősége sem megfelelő.

A delmagyar.hu szerint nincs elkerítve és tábla sem jelzi, hogy tilos benne fürödni. Állítólag volt, de ellopták.

 

 

A bányató veszélyes

A rendőrség figyelmeztet, csak arra kijelölt helyeken fürdőzzön mindenki, ott vannak ugyanis ehhez megfelelő feltételek: rendszeresen ellenőrzik a víz minőségét, van mosdó, zuhany, illemhely, hulladékgyűjtő és a mentésre, elsősegélynyújtásra képzett személyzet. Ilyen a bányatavaknál nincs. Ráadásul ezek hirtelen mélyülnek: a part mellett lehet sekély, néhány lépés után akár többméteres mélység is fogadhatja a tilosban fürdőzőt. Így a víz hőmérséklete sem egyenletes, ami okozhat izomgörcsöt, sokkot vagy szívmegállást. Egy téglagyár agyagkitermelő helye volt egykor a bányató.

 

Napok alatt hárman fulladtak vízbe Csongrád-Csanád megyében

Az Apátfalva és Magyarcsanád közti tragédia előtt a Szikin egy középkorú férfi holttestét találták meg a vízben. A barátai hívtak segítséget, miután sehol nem találták.

Egy másik vízi baleset is történt kedden: a sándorfalvi Nádastó Szabadidőparkban egy fiatal férfi a partról ugrott fejest a sekély vízbe, a delmagyar.hu úgy tudja, hogy a férfi lebénult a baleset miatt.

A vízimentők számtalanszor elmondták már, hogy a balesetek egy része elkerülhető lenne, ha odafigyelnek a szabályokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában