Jogsija sem volt...

2022.01.28. 17:50

Őrült ámokfutást rendezett egy tini a fővárosban, egy rendőr is a sérültek között

A 16 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező sofőr egy rendőrt is elsodort menekülés közben, egy gyalogost pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba, miután lelépett egy megkülönböztető jelzéssel haladó rendőrautó elé.

A debreceni után újabb hihetetlen autós üldözés történt, ám ezúttal Budapesten. A Tények megkeresésére a BRFK Kommunikációs Osztálya elmondta: a XV. Kerületi Rendőrkapitányság egyenruhásai pénteken éjjel a Páskom parknál akartak megállítani egy autót, amely a forgalommal szemben haladt az egyirányú úton.

A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, nekihajtott egy szolgálati autónak, és elsodorta a mellette álló rendőrt, aki könnyű sérülést szenvedett. Több rendőri egység is üldözőbe vette a járművet, amely a jelzéseket figyelmen kívül hagyva tovább száguldozott.

A menekülő autós még egy rendőrautónak nekiütközött, majd innen is továbbhajtott. A rendőröknek 3 óra körül végül a XVII. kerületi Békás szorosnál sikerült megállítaniuk. Az autóban hárman utaztak, a volánnál egy 16 éves fiatal ült, akinek nem volt jogosítványa.

Az akció során az egyik, megkülönböztető jelzéssel haladó rendőrautó elütött egy elé lépő nőt, akit a mentők súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A baleset körülményeit az ügyészség vizsgálja. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!