Borzalmas

2022.05.03. 12:11

Már gyermekként bűnöző volt a többszörös gyilkos Lajos

Fiatal korától a könnyű pénzszerzés lebegett Soós Lajos szeme előtt. Ám a piti lopások végül brutális tettekhez vezettek: öt embert végzett ki. A kegyetlen bűnözőt felakasztották.

Soós Lajos 1943-ban született Tiszaörsön, majd négyéves korában Budapestre költöztek. Már gyerekkorában sem kellett a szomszédhoz mennie egy kis balhéért, a léhűtő az utcákat járta iskola helyet, lopott, és már 17 évesen ült. Innen pedig egyenes út vezetett lefelé a lejtőn - derül ki a Bors írásából.

Habár anyja tanácsára letette a gépkocsivezetői vizsgát, nem dolgozott sokat sofőrként, helyette betörésből és lopásból tartotta fenn magát – ami végül a gyilkosságokhoz vezetett. 

Feltételezések szerint az első vérontást 1963-ban követte el két bűntársával. Betörtek egy lakásba, kirabolták, ám Varga László nem bízott a labilisnak tűnő harmadikban, Istvánban, attól félt, hogy feladja őket a rendőrségen, ezért Soóssal elcsalták a Duna egyik kihalt részére, majd vízbe fojtották. István holttestét két hét múlva találták meg, de addigra már azonosíthatatlan volt, ezért nem tudták bizonyítani a gyilkosságot.

Ezután egyéb lopási ügyek miatt a váci fegyházba került a páros, de 1968-as szabadulásuk után sem csillapodott bennük a tettvágy. Ekkor már nagyban gondolkodtak, ehhez pedig fegyverre volt szükségük. Varga egyik pénzügyőr ismerőse megfelelő célpontnak tűnt, ezért találkoztak vele, majd alaposan leitatták. Aztán a férfit felvitték a lakására, ahol hamar megeredt a nyelve, és elárulta, hol tartja a szolgálati fegyverét. 

Ezután levágták a férfi fejét, a holttestet elásták a kertben, majd a meglógtak a fegyverrel, amit aztán később mégsem használtak. 

A következő gyilkossággal azonban nem vártak sokat, betörtek özvegy Farkas Józsefnéhez, a kegyetlen Soós pedig piszkavassal agyonverte az idős asszonyt, és kifosztották a lakását. A negyedik áldozat 1979 nyarán egy fiatal férfi volt, akinek elvették a pénzét, a karóráját, majd kivégezték. Másnap a holttestét elásták egy mezőn.

Forrás: Tormai Andor / MTI

Soós ezután a sopronkőhidai börtönben megismert György Józseffel, és korábbi munkatársával, Németh Istvánnal az Üllői úton szolgálatot teljesítő Gyulai Károly főtörzsőrmestert támadta meg. Hátulról egy vasrúddal ütötte le a rendőrt, akit a csomagtartóba hajított. Csak miután elindultak a járgánnyal, vették észre, hogy az áldozat még él. Ekkor Soós agyonverte.

A szolgálati fegyvert végül egy kórház női mosdójában rejtették el, ám néhány nappal később egy beteg megtalálta, és értesítette a hatóságokat. A nyomozás során a tettesek nyomára bukkantak, letartóztatták őket. Soós pedig nemcsak beismerte a gyilkosságokat, hanem élvezettel mesélte el, hogyan oltotta ki egyik életet a másik után.

Végül 1980. október 1-jén kötél általi halálra ítélték a kegyetlenebb köztörvényes bűnözőt, Soós Lajost, valamint társát, György Józsefet. A harmadrendű vádlottat, Németh Istvánt – aki az elkövetés idején 19 éves volt – 25 év fegyházbüntetésre ítélték. 2000-ben 10 év próbaidőre feltételesen szabadlábra helyezték. Varga Lászlót pedig 15 év fegyházra ítélték.

Borítókép: MTI/Tormai Andor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!