Tragédia

2022.05.01. 07:05

Tolatás közben gázolt el egy 7 éves kisfiút egy teherautós Soltvadkerten

Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat egy férfi ellen a Kecskeméti Járási Ügyészség ügyészei, mert a kisteherautót vezető férfi úgy tolatott, hogy közben elgázolt egy gyereket, aki emiatt élete végéig gondozásra szorul.

A vádirat szerint egy soltvadkerti férfi 2020 júniusában, a tanyája melletti szántóföldről úgy indult el áruszállító kisteherautójával, hogy a nála dolgozó család 12 és 7 éves gyermekét is magával vitte. A gyerekek az ülések nélküli raktérben voltak. 

A tanya közelében a sofőr megállt egy dűlőúton, hogy az elszáradt paradicsomtöveket elszórják. A gyerekek kinyitották a hátsó ajtót és leszálltak, de a férfi rájuk szólt, hogy üljenek vissza.

A férfi rükvercbe kapcsolt és tolatni kezdett annak ellenére, hogy a zárt rakterű teherautó mögötti területet nem látta be.

Nem vette észre, hogy időközben a gyermekek közül csak a nagyobbiknak sikerült visszaülnie a helyére, a kisebbik még csak félig tudott felülni a raktérbe.

A kisteherautó hátsó része fellökte a 7 éves kisfiút, aki hassal előre a talajra zuhant, éppen a teherautó alá, ami mintegy 5-10 km/h-val áthajtott a gyerek testén.

A nagyobb gyerek gyorsan az öccse után hajolt, de lecsúszott a rakfelületről. Mivel a pólója beleakadt egy alkatrészbe, ő nem zuhant a teherautó alá.

A 7 éves kisfiú súlyos, életveszélyes koponyaalapi törést és agykárosodást szenvedett, ami miatt önálló életvitelre képtelenné vált, élete végéig gondozásra szorul.

Testvére könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, ami a nyomozók szerint azért következett be, mert a sofőr megszegte a KRESZ azon rendelkezését, mely szerint hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az mások közlekedését ne zavarja - írja az Origo.

Az ügyészek felhívták a figyelmet arra, hogy ha mások biztonsága megkívánja, a tolatást végző sofőrnek a feladatra alkalmas, irányító ember közreműködését is igénybe kell vennie. Az ügyészség a férfit maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásával vádolja. Sorsáról a Kiskőrösi Járásbíróságon döntenek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!