2022.07.05. 14:38
Favágás közben halt meg egy férfi Mosonmagyaróváron
Az eset egy, a város külterületén lévő erődben történt

Fakitermelés közben életét vesztette egy mosonmagyaróvári férfi, miután egy kivágott fa rádőlt. Az eset egy, a város külterületén lévő erődben történt - - írja a kisalföld.hu.
Az ott dolgozó férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A szintén mosonmagyaróvári Kurucz László ismerte az elhunytat, megrendülten vette tudomásul a baleset hírét:
– Jóban voltunk – mondta a vendéglátással foglalkozó férfi, majd folytatta – Rendes, szorgalmas embernek ismertem meg – jegyezte meg.
László elmondása szerint nem volt kezdő az erdészeti munkában az elhunyt, közel egy évtizede dolgozott ezen a területen. Az ötvenes éveiben járt, mostohaapjával, testvérével élt egy fedél alatt.
– Sajnálatos az eset – tette hozzá végül László.
A kisalföld.hu megkeresésére a megyei rendőr-főkapitányság az alábbi tájékoztatást adta:
A rendőrségre július 4-én reggel érkezett bejelentés, hogy a Kisudvar melletti fakitermelésnél baleset történt. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy, a munkálatoknál dolgozó férfire rádőlt egy fa, amelynek következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az eset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.