Krimi

2022.12.29. 09:33

Becsempészték az urnát, kegyeletsértő temetést rendeztek egy hajdú-bihari településen

A gyászolók a történtek után bocsánatot kértek.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Anze Furlan

A haon. hu-nak egy temetkezési vállalat területileg illetékes szakembere számolt be.

Mint mondta, a temetőgondok arról tájékoztatta, hogy "egy hattagú, feketébe öltözött család egy már meglévő sírnál, annak félig lehúzott fedőlapja előtt áll, majd a hantba helyeztek egy urnát. Ezt követően a fedőlapot valamelyest visszahúzták, és koszorúkat helyeztek a sírra".

A gondnok természetesen odament és megkérdezte, mit csinálnak, de erre az egyik gyászoló ráförmedt. A történtekről a polgármestert is tájékoztatták. Ekkor kiderült, valóban egy titkos temetést láttak, amire aznap reggel hívtak meg néhány családtagot, de nem szóltak nekik, hogy pontosan mi is fog történni.

Ők is csak a helyszínen szembesültek azzal, hogy elhunyt hozzátartozójuk hamvait egy korábban eltemetett családtag sírjába helyezik.

A sírt végül a temetésen jelen lévő hat személy bontotta meg, ők ásták ki az urnának a helyet.

A titkos szertartás után a családtagok borzasztó rendetlenséget hagytak, a sírkőhöz tartozó fedlap lelógott a sírról.

A családtagok  a temetkezési vállalkozónak később azt mondták, mélységesen szégyellik magukat a történtek miatt.

Borítókép: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!