Horror

2023.04.07. 06:25

Nyomasztó rejtély: koponyákat, emberi csontokat találtak egy budapesti lakás parkettája alatt

Felújítás közben kerültek elő a csontok egy ferencvárosi lakásban, a IX. kerületben.

illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: fifg

Az 1900-as évek elején épült lakóház rejtélyét kutatta a Ripost egy IX. kerületi társasházban. Az Erkel utcában lévő épület egyik lakását nemrég kezdték el felújítani. 

A munkálatok során elképesztő dolgokra bukkantak a parketta alatt. Több tucat emberi csontot, többek között koponyákat és medencecsontot is találtak.

A szakemberek azonnal értesítették a lakás tulajdonosát, aki kihívta a rendőröket. Április 3-án késő este már a helyszínelők is megérkeztek, hogy felmérjék a terepet.

Az egyik szomszéd, Hartmann Teréz elmondta, mi történt pontosan.

Én már 28 éve itt lakom. A szomszéd néni több mint 80 éves volt, tőle először a fia, majd az unokája örökölte a lakást. Most a dédunokájáé lesz az a lakás, ezért is újítják fel. Már a néni is úgy lakott itt, hogy a parketta le volt rakva és azóta nem szedték fel tudtommal, csak most

– mondta Hartmann Teréz, aki otthon volt azon az estén, amikor megérkeztek előbb a rendőrök, majd a helyszínelők.

„Felszedték az aljzatot, a parkettát és alatta az összes törmeléket, ami feltehetően még a II. világháború után került oda” – árulta el a szomszéd. – Gondolom, azzal töltötték fel annak idején a lakás padlózatát. Ahogy azt felszedték, alatta találták meg a csontokat, csontdarabokat. Találtak ott két koponyát, medencecsontot, több ember csontjait.

A szomszéd úgy gondolja, nem valószínű, hogy gyilkosság történt, legalábbis nem az elmúlt évtizedekben, legfeljebb a háború idején.

Teréz feltételezése szerint a II. világháború után kerülhettek oda a csontok, amiket április 3-án megtaláltak a munkások a felújításkor.

„Egyszer, amikor a dédunokával beszélgettem, ő mondta, hogy a család még az 1960-as években költözött ide, és azóta nem nyúltak a parkettához” 

– árulta el a szomszéd. Április 3-án késő este, a rendőrök kiérkezése óta azonban még nem beszélt az új tulajdonossal, így azt nem tudja, hogyan érintette őket a különös „lelet” felbukkanása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában