2023.05.29. 12:47
Holtttestet találtak Szegeden, három embert vettek őrizetbe
Vasárnap egy erdős részen találtak rá egy férfi holttestére, már aznap éjszaka elfogták a feltételezett elkövetőket.
Forrás: MTI
Fotó: Donka Ferenc
A szegedi járőrök vasárnap délután egy holttestet találtak Újszegeden. Az esettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja. Az éjszaka folyamán a nyomozók három helybéli gyanúsítottat hallgattak ki.
A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.
A bűncselekmény Újszegeden, a Csanádi utca végén, az egykori vasútállomás közelében, egy fás, erdős területen történt. A területet a rendőrség lezárta és vizsgálat alá vonta.
A helyiek szerint a mintegy egyhektárnyi terület fás szegletében hajléktalanok laktak, akik között gyakoriak voltak a durva szóváltások.
Krimi
- Élettelenül esett össze egy férfi a debreceni hipermarketben, az ott dolgozók kezdték meg az újraélesztést
- Veszélyes körözött bűnözőt fogtak el Magyarországon
- Holttestet találtak a Marosban
- Évekig molesztálta kiskorú mostohalányát a férfi, ítéletet hirdettek az ügyben
- Késsel támadt családtagjaira egy férfi, majd kiugrott az ötödik emeletről Vágsellyén (videó)