Krimi

2023.06.08. 12:25

Konyhakéssel támadt rá alvó gyerekére egy édesanya

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki éjszaka, ittasan egy konyhakéssel az alvó gyermekére támadt.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorodenkoff

A vádirat szerint a Bács-Kiskun vármegyei községben élő nő – az ügy vádlottja – születése óta egyedül nevelte 7 éves lányát, az ügy sértettjét. A vádlott 2022 februárjában elveszítette a munkáját, ezért visszaköltözött a szülei családi házába. 

Ott napi rendszerességgel fogyasztott nagyobb mennyiségű alkoholt, amitől időnként zavart állapotba került. 2022 szeptemberében megismerkedett egy férfival, aki ezt követően gyakran náluk tartózkodott, időnként az éjszakát is ott töltötte.

Mint a Baon.hu írja,  2022. szeptember 13-án éjszaka a nő felébredt, összefüggéstelenül beszélt, majd 4 deciliter bor elfogyasztása után visszafeküdt a szobában lévő kétszemélyes ágyba, amelynek külső felén a gyermeke aludt. 

Hajnali három óra körül a nő ismét felriadt, majd egy 19 cm pengehosszúságú konyhakéssel az alvó kislányára támadt. 

A zajra felébredt a nő jelenlévő barátja és a házban lakó édesapja, akik eltávolították az őrjöngő nőt a gyermek mellől.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A gyerek a fejét ért szúrások következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Az ügyészség az anyát 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, valamint azt, hogy a bíróság a szülői felügyeleti jogát szüntesse meg.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!