Rendületlenség Hava

2017.12.17. 19:05

Háromszáz diák szavalja el egyszerre a Szózatot

Háromszáz fehérvári általános és középiskolás diák együtt szavalja el a Szózatot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban jövő kedden, az Isten pénze című darab esti bemutatója előtt.

Matúz János, a színház művészeti intendánsa az M1 aktuális csatorna adásában elmondta, hogy egy Fejér megyei irodalomtörténész hívta fel a figyelmüket tavaly arra, hogy Vörösmarty Mihály 1835-ben kezdte és 1836-ban fejezte be a Szózatot, ezért az évfordulóról méltó lenne megemlékezni.

A színház akkor közös szavalást szervezett, amelyet idén is megismétel, sőt, egy felhívást tett közzé, amelyben arra buzdítják a Kárpát-medencei magyarság valamennyi magyar nyelven játszó színházát, hogy csatlakozzon az eseményhez.

Legyen minden év decembere a Rendületlenség Hava és hangozzék el a színpadokon százak és ezrek tolmácsolásában Vörösmarty halhatatlan műve – tette hozzá.

Matúz János kiemelte, hogy a színház szakrális kezdeményezései között fontos kiemelni az idén hatodik alkalommal megrendezett Újszövetség-maratont, amelynek keretében advent első vasárnapján hajnaltól éjfélig, húsz órán át, megszakítás nélkül olvassák fel a teljes Újszövetséget a színház nagyszínpadán az önkéntes jelentkezők.

Az esemény idén december 3-ára esett, ezen a napon a felolvasást a kávézóban a Ciszterci Szent István Gimnázium, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium és a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjainak koncertjei tették teljessé.

„Az idei szezon nagy újdonsága, hogy Szikora János igazgató javaslatára felelevenítettük a Vers mindenkinek hagyományát is, így a Fehérvár Televízióban a Vörösmarty Színház színművészeinek tolmácsolásában a legszebb magyar verseket hallgathatják meg szombatonként főműsoridőben a televíziót nézők”

- fűzte hozzá az intendáns.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában