Példátlan jelentőségű

2018.04.06. 14:41

Nagyszabású ösztöndíjprogramot indít az MMA

Minden évben száz-száz művész részére ítéli meg a három esztendőn keresztül havi bruttó 200 ezer forinttal járó ösztöndíjat.

Budapest, 2017. október 13. Vashegyi György, a Magyar Mûvészeti Akadémia (MMA) megválasztott elnöke a Vigadóban 2017. október 12-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Fotó: Kovács Tamás

Évente száz-száz újabb művész vehet részt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ősszel induló, hároméves ösztöndíjrendszerében.

A magyar kultúra történetében példátlan jelentőségű összművészeti ösztöndíjprogram indul el azzal, hogy az MMA minden évben száz-száz 18-50 éves művész részére ítéli meg a három esztendőn keresztül havi bruttó 200 ezer forinttal járó ösztöndíjat – jelentette be pénteken Budapesten a köztestület elnöke.

Vashegyi György közölte: a kormány az ösztöndíjrendszer működtetésére idén 96 millió, 2019-ben 384 millió, 2020-ban 672 millió, 2021-től pedig beépülő jelleggel 846 millió forintot bocsát az akadémia rendelkezésre.

Az MMA által képviselt minden művészeti ág képviselői pályázhatnak, ezek között azonban nem szabtak meg kvótákat, így tulajdonképpen a különböző műfajok képviselői versenyeznek egymással – mondta el az akadémia elnöke. Kérdésére válaszolva hozzátette: művészetelméleti szakemberek is részesülhetnek a támogatásban.

Nem kizáró ok, ha valaki más művészeti ösztöndíjban is részesül, ám az MMA akadémikusai, a döntőbizottság tagjai, szakértői, továbbá közeli hozzátartozóik nem jelentkezhetnek. A pályázatnak nem feltétele az egyetemi végzettség – számolt be a kiírás részleteiről Vashegyi György.

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára hozzátette: a pályázati felhívás április 9-én jelenik meg az mma.hu és az mma-mmki.hu honlapokon, a jelentkezési határidő május 17., az ösztöndíjak folyósítása pedig szeptemberben indul

Mint felidézte, az MMA elnöksége 2013 őszén tárgyalta először a koncepciót, melyet a kormánnyal együttműködésben mostanra épített ki. Számos ösztöndíj létezik Magyarországon, de nincs még egy ilyen, amely minden művészeti ágat átfog, ráadásul a hároméves kifutás is páratlan – hangsúlyozta.

Kucsera Tamás Gergely emlékeztetett arra, hogy eddig évente 36 ösztöndíjat írt ki az MMA; mint hozzáfűzte, ezek be fognak épülni a most induló programba.

Az a 2017. őszi kormányzati döntés, amely lehetővé tette, hogy idén ősztől elinduljon az akadémia ösztöndíjprogramja, a kormányzati ösztöndíjak rendszerét is megerősítette – jegyezte meg.

Az MMA és a kormányzat ösztöndíjprogramjai nem felülírják, hanem kiegészítik egymást. A nemzet művészei és a művészeti akadémikusok járandóságai, illetve a művészjáradékok mellett az ösztöndíjprogram egy egységes művészettámogatási rendszer részeként működik majd – hangsúlyozta Kucsera Tamás Gergely.

Borítókép: Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megválasztott elnöke a Vigadóban 2017. október 12-én.

MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában