Szeminárium és fesztivál

2018.07.09. 12:37

Bartókot a tarisznyába!

Az ovisoktól a zenetanoncokon át a világ leghíresebb karmestereiig mindenkinek szüksége van erre a muzsikára.

Bartók Béla életművét nem szabad egyenes háttal, csücsörített szájjal, tea mellé ajánlani. Óriási hiba volna azt gondolni, hogy az általa megteremtett zenét csak illemből fogyasztják, mint a brokkolit, mintegy a tudatos zenei étrend részeként. Bartók Béla muzsikája nem csak azért korszakalkotó, mert a maga nemében újat hozott, vagy mert a saját korára, sőt, évtizedekkel későbbi korokra előre karaktert adott a hagyományos és az új szövetségének. Hanem azért is korszakalkotó, mert jó. Egyszerűen mert szép (no, nem mintha egyszerű volna).

Ahogy Bartók mindenki számára megragadhatóvá tett valamit az egyetemesből, úgy tesz a Filharmónia Magyarország által rendezett Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál mindenki számára átélhetővé valamit (nagyon is sokmindent) a bartóki életmű titkából.

Ez talán a legtöbb, amire egy ilyen rangos komolyzenei esemény képes lehet – nem véletlenül töretlen a népszerűsége immár 34 esztendeje.

2018. július 14. és 22. között tehát Bartók életműve, azon belül egyetlen operája, az idén száz éves A kékszakállú herceg vára kerül reflektorfénybe. Elképesztően fontos része a rendezvénynek a szemináriumok sora, ahol a zeneszerző legkiválóbb, nemcsak szakavatott, de szinte már beavatott tolmácsolóitól tanulhatnak azok, akik a világ különböző pontjairól – például Portugáliából, Taiwanról vagy Szingapúrból – ide látogatnak. Hamar Zsolt, Komlósi Ildikó, Balog József és Ittzés Gergely azzal ajándékozzák meg a jövő muzsikusait, ezáltal pedig a jövő közönségét, hogy legjobb tudásuk szerint adják át a kortárs művek autentikus előadásmódját: a bartóki örökség így nemcsak magyar nemzeti kincs, hanem az egész világ becses öröksége is lehet.

Komlósi Ildikó (j) Judit és Palerdi András (b) a Kékszakállú szerepében Bartók Béla A kékszakállú herceg vára címû operájának fotóspróbáján
Fotó: Mónus Márton / MTI

Aki azt gondolja, hogy a szerző művei túl bonyolultak, és hogy kizárólag mesterkurzusokon, zeneakadémiai tanulmányokon és zeneelméleti fejtágításokon át vezet az út Bartók zenéjének élvezetéig, azt óva intenénk a féligazságoktól, illetve felhívnánk a figyelmét arra, hogy

Bartók zenéje olyan, mint a szép nő, akinek tartása van: még gyönyörűbbé teszi az, hogy nem adja könnyen magát.

Ha gyereknyelven szeretnénk fogalmazni, Bartók Béla zenéje olyan ajándék, amit kicsomagolni is élmény. Márpedig szükség van a gyereknyelvre, hiszen idén először, július 21-én családi nap is kíséri a fesztivált. Délelőtt 10 órától várnak mindenkit a Gayer parkba, ahol a népi játszótér, arcfestés, csillámtetoválás, kézműves foglalkozások mellett bábszínház, orgonabemutató, néptánc és koncertek is várják az idelátogatókat.

Ahogy Bartóknak sem csak elméleti munkássága és az embernek sem csak szelleme van, a rendezvény sokkal többet kínál, mint csupán egy szakmai fórumot. Hogy a bartóki szépet érezni is lehessen,

olyan kísérőrendezvények társulnak a szeminárium mellé, melyek a fület és a szemet figyelemre, a lábakat táncra, a szíveket megindulásra csiklandozzák:

a Gyéres Műhely és az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes tagjai táncházzal, az ingyenes családi nap végén az Oláh Dezső Trió jazz-esttel várják az érdeklődőket. Farkas Lucián és Varga Panna szobrász szakos hallgatók láthatóvá teszik a lélek belső szobáit, hiszen a Kékszakállú herceg várának 7 ajtaját jelenítik meg a Fő téren kiállított installációikkal.

Azok a műértő vagy laikus zenekedvelők, akik a muzsika élvezetében mélyednének, a kurzusvezető professzorok adta szólókoncerteken várhatják tűkön ülve – és nem is hiába – a katarzist.

Július 17-én, kedden este Ittzés Gergely fuvolaművész koncertezik a zeneiskola Tibold Iván termében, műsorra tűzve több saját szerzeményét és egyedülálló átiratát is. Másnap, szerdán pedig Balog József, generációjának egyik legkiemelkedőbb tehetségű zongoristája lép színpadra, a koncert második felében előadva Vidovszky László: Schroeder halála című művét.

Július 20-a a zárókoncertek napja lesz, ekkor négy hangversenyre is ellátogathatnak az érdeklődők. A fuvola-, a dal és opera-, valamint a zongora mesterkurzus ingyenes zárókoncertjein az egyhetes műhelymunka legjobb produkciói csendülnek majd fel. Este 19 órától pedig a Bartók teremben a Hamar Zsolt által vezetett karmesterkurzus növendékei lehetőséget kapnak arra, hogy dirigálják a Savaria Szimfonikus Zenekart.

Hamar Zsolt, Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Nemzetközi Bartók Fesztivál záróhangversenye egyben az Iseumi Játékok nyitóhangversenye is lesz. Az előadás különlegessége, hogy Hamar Zsolt vezénylése mellett, rendezői debütálásának is szemtanúi lehetünk.

A kékszakállú herceg várának főszerepeiben Cser Krisztiánt, illetve Komlósi Ildikót üdvözölhetjük, akit a Bartók-opera Juditjának egyik legszakavatottabb tolmácsolójaként, mi több, „az igazi Juditként” tartanak számon a világban.

Aki július idusán Szombathelyre látogat – legyen bár óvodás, mindenkori zenebarát, botfülű, de kíváncsi járókelő, tudásra éhes muzsikusnövendék vagy profi karmester -, bármelyik programot is választja majd, hosszú időre elég hamuba sült pogácsát tankolhat a lelki tarisznyájába.

További információ a rendezvény honlapján érhető el.

A borítókép forrása: musicianswho.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában