Interjú

2018.08.07. 16:46

Aki legalább másfél millió lépést tett azért, hogy csodát lássunk

Barátom, Bonca, Három szabólegények, Öveges professzor, Főtér, Nekem ne lenne hazám?, Másfél millió lépés Magyarországon... Szabados Tamás kamerával a kezében járta be a világot az El Caminótól az Antarktiszon át a Bakonyig.

Operatőrként a csendet és a nyugalmat fényképezte. Legalább háromszáz filmet készített, melyek között vannak kis csodák, rövidebb-hosszabb természet-, gyerek-, játék-, báb- és tévéfilmek. Szabados Tamással a Magyar Idők készített interjút, mely a napilap Lugas c. mellékletében jelent meg.

Nem zavarja, ha fényképezik?

Nem. Az inkább, ha valaki megtudja, hogy jártam az Antarktiszon, és akkor a beszélgetés nagy része arról szól, más pedig háttérbe szorul.

Miről beszélne szívesen?

A magyar természetfilmezés jelenlegi helyzetéről. Engem az operatőrök doyenjének neveznek, aki hosszú ideig Rockenbauer Pállal dolgozott, és élete fő műve a vele készült Másfél millió lépés Magyarországon. Amiatt ismernek a legtöbben. Korábban az Antarktiszon készült dokumentumfilmünk miatt ismertek, mert ötven évvel ezelőtt oda szinte lehetetlen volt eljutni.

Rockenbauer volt az ötödik, én a hatodik magyar állampolgár, aki az Antarktisz földjére/jegére tette a lábát.

Nyolc napot a Mirnij, majd tízet a Bellingshausen nevű állomáson töltöttünk. Ezért öt hónapig utaztunk egy szovjet kutatóhajón. Nyolcvankilós felszerelést vittünk magunkkal, mert a szovjet televízió egy hatvanperces színes filmet kért tőlünk – akkor, amikor Magyarországon még csak fekete-fehér adás volt. Kivittünk egy, a játékfilmgyártáshoz használt kamerát is, illetve az Egri csillagok és A Pál utcai fiúk című filmek 50-100 méteres maradékát, az úgynevezett resztliket. Ezekből jött össze háromezer méter, ami egy egyórás filmhez nagyon kevés. Nem is volt túlforgatás, Palinak minden anyagot fel kellett használnia. A színes film a Magyar Televízió 50. évfordulóján kétszer is lement adásban. A rendkívül nagy szigorúság akkoriban mindenkit spórolásra szoktatott. Minket is. Ma, az elektronika világában mindenki azt vesz fel, amit akar.

Mikor volt utoljára kamera a kezében?

Három évvel ezelőtt. A feleségemmel, Rozsnyai Margittal forgattuk a Fák az Alpokalján című filmünket. A feleségem nemcsak pszichológus, hanem a filmjeim forgatókönyvírója is volt. Sajnos néhány hete elhunyt. Kőszegen, a filmfesztiválon ismerkedtünk meg, és ebbe az utolsó filmbe kicsit magunkat is belecsempésztük. Egy ideig nem tudtuk befejezni, mert nem maradt pénzünk az utómunkára. Végül a Kaliforniában élő osztálytársam segített, aki az érettségi találkozónkon azt kérdezte:

„Te, Szabados, mennyi pénz kellene?” Mondom: 400 ezer forint. „Én ezer dollárral hozzájárulok.”

Aztán máshonnét is kaptam pénzt, így sikerült befejezni az ötvenperces gyönyörű természetfilmünket. Már több fesztiválon bemutattuk.

Mit kapott a feleségétől a kőszegi filmfesztiválon a megismerkedésük napján?

Egy különdíjat – fölkérhettem táncolni. A Fák az Alpokalján nézőit is arra kérjük, hogy vegyenek részt velünk ebben a különleges táncban.

Mi jellemző a közös filmjeik képi világára?

A szemlélődés és a nyugalom. Mi nem kapkodtunk. A rendszerváltás után az összes fiatal operatőr, hogy bebizonyítsa milyen tehetséges, elkezdett rohanni, és rángatta a kamerát. Meg se tudtuk nézni a felvételeiket. Nem hagytak rá időt. Volt egy 53 részes honismereti sorozatom, melynek Nekem ne lenne hazám? volt a címe. A Másfél millió lépés forgatása során sok kis csodával – fával, forrással, völggyel – ismerkedtem meg, melyekről csak néhány perc szólt a filmben. Kiválasztottam a legszebb és a legérdekesebb dolgokat, és ezekről készítettem a saját sorozatomat. Mindig felkértem valakit, hogy nézze meg az összevágott 13 percet, és írja meg hozzá a saját gondolatait. A narrációban az hangzott el, ami a képek alapján eszébe jutott. Miután megismertem a feleségemet, fölényesen azt mondtam neki, hogy mondhat egy helyet, melyet kedvel, és írjon róla valamit. A Bakonyt választotta. Így született meg a Fény a fenyőalagút végén című rész, mely szintén nagyon szép lett. Abban biztos vagyok, hogy mi ketten nagyon tisztességes filmeket készítettünk. Mindig kértük a nézőket, hogy

álljanak meg egy pillanatra, ne rohanjanak el a szépség mellett, figyeljék a világot, mert gyönyörű.

Szabados Tamás
Fotó: Médiaklikk

A feleségével harminc évig dolgozott együtt. A másik nagy alkotótársa Rockenbauer Pál volt, akivel nemcsak az Antarktiszra és Mongóliába utazott, de a Kilimandzsáróra is feljutott, és bejárta vele egész Magyarországot.

A Másfél millió lépést – legkedvesebb filmemet – Pali ezért találta ki, hogy bebizonyítsa, milyen gyönyörű ez az ország. Emberek, járjátok be, rengeteg csodára leltek! Azokban az években megérkezett az autóbusz egy gyönyörű vidékre, de az utasok egy lépést se tettek, csak a busz mellé kitett három láda sört iszogatták. Az országjárásunknak és a filmünknek az is a célja volt, hogy megmutassuk a hivataloknak, nincsenek utak, jelzések, szállások. Csehszlovákiában már javában mindenféle csoda létezett, nálunk meg semmilyen felszerelés nem volt. Rockenbauer ragaszkodott ahhoz, hogy mindent úgy csináljunk, mint az átlag magyar turista. Gyalog mentünk végig – ezt nagyon becsületesen betartottuk –, cipeltük az összes felszerelésünket, és sátorban aludtunk. Volt egy autó, mely a nyersanyagot szállította. Háromnaponta leadtuk a leforgatott anyagot, és felvettük az újat. Útközben Pali mindig nagyszerű interjúalanyokat talált. Sugározta magából, hogy szereti a magyar falvakat és azok lakóit.

Az a szó, hogy haza, soha nem hangzott el a filmben, mégis a hazaszeretetről szól.

Jövőre lesz negyven éve, hogy elindultunk, és 76 nap alatt 1100 kilométert tettünk meg. A másik két filmmel – az …és még egymillió lépés és a Kerekek és lépések cíművel – összesen 3000 kilométert gyalogoltunk, Magyarországot teljesen körbejártuk. Először a Nagy-Milictől a Kőszegi-hegységig, négy évvel később Kőszegtől Szekszárdig – ma ez a Rockenbauer-út, újabb négy év múlva pedig bezártuk a kört. Örülnék, ha minden diák végigjárná az Országos Kéktúrát, akár a középiskolai évek alatt több szakaszra bontva. Az viszont elszomorít, hogy időközben ugyanezzel a címmel bemutattak egy másik sorozatot, amelyet nem mi készítettük.

Hosszú ideig kizárólag operatőrként dolgozott. Miért kezdett el rendezni?

A Mazsola című bábfilmmel diplomáztam, amire azért vagyok büszke, mert az ifjúság évekig azon nevelődött. Színesben először a 12 részes Rémusz bácsi meséit forgattam. Sokáig karmester-vetélkedők, zenés és képzőművészeti műsorok operatőreként is dolgoztam. Rockenbauer Pál halála után kezdtem el természetfilmeket rendezni. A Jelfák sorozatom Magyarország 16 fájáról szól tíz-tíz percben. Hazánk 52 forrásáról is forgathattam filmeket. Ezekből hatot két évvel ezelőtt bemutattak a Budapesti Víz Világtalálkozón. Több nyelvre lefordították őket, és ezer darab DVD-t ajándékba adtak. A másik sorozatom a természeti értékeket bemutató Világvédett lehetne. Magyarországnak nemcsak Hollókő és a budai Vár a nevezetessége, hanem egy – ma már szigorúan védett – virág is, mely csak nálunk található meg. A pilisi len májusban a Nagyszénás oldalában virágzik. A másik kincse az országnak Babócsa – Európa legnagyobb nárciszosa. Van egy nagyobb az Urál területén, de az nagyon ritkás. Félek, hogy a miénk is azzá válik, mert egy ideig kaszálták, aztán gyerekek tépdesték le, mert pénzt kaptak érte. De gyönyörű a magyar kikerics is, mely Pécs alatt hamarabb nyílik, mint a hóvirág. A rendezéseim közül volt olyan, melyet már tizenháromszor vetítettek a tévében. Hálás vagyok a sorsnak, mert operatőrként és rendezőként rengeteg helyre eljutottam, a feleségemmel is számos országban jártam. A családom szerint állandóan sopánkodtam, hogy egy földrész kivételével mindegyiken megfordultam. Addig-addig, míg a hetvenedik születésnapomra a három gyerekem befizetett egy ausztráliai utazásra…

Kikről szól a Magyar zarándokok Szent Jakab útján című ötrészes filmje?

A feleségemről és öt diákjáról, akik 2003-ban végigmentek az El Caminón. Én vittem el őket autóval a spanyol–francia határig, ahonnan, amilyen közelről tudtam, kamerával követtem őket. Minden este találkoztunk, de a szálláshelyükre nem mehettem be, mert az alberguékben csak a gyalogos turisták alhatnak. Én esténként a kocsiban tértem nyugovóra.

Rozsnyai Margit és Szabados Tamás
Fotó: zaol.hu

Nem irigyelte őket?

Már akkor megfogadtam, hogy egyszer én is végigmegyek a Caminón, sőt

azt is eldöntöttem, hogy két évvel később, a hetvenedik születésnapomon érkezem meg Santiago de Compostelába.

Harminchat nap alatt 760 kilométert tettem meg. Magányosan baktattam az úton, és szerényen éltem. Nem vagyok vallásos, de a puritán világ nagyon közel áll hozzám. Útközben remek társakra, segítőkre leltem, akik megbecsültek. Értékelték, hogy egy idős férfi egyedül ballag, kínlódik. Sikerült betartanom a magamnak tett ígéretet, a születésnapom előtt két nappal már Santiago de Compostela előtt toporogtam.

Ezt az útját az Újra van másfél millióm! – Zarándokösvényen Spanyolországban című könyvében is megörökítette.

Legalább tízen mondták, hogy magukkal vitték a Caminóra, abból tudták, merre kell menni, mert olyan precízen leírtam. Ez jólesett.

Minden napjáról írt, és mindig feltett egy kérdést is. Nekem éppen ott nyílt ki a könyve, ahol keserűen azt kérdezi: a tévé humánpolitikai apparátusa miért nem veszi észre, hogy nyugdíjasként még jó erőben van, hogy negyven év után nem kitüntetésre vágyik, hanem dolgozni szeretne?

Útközben tudtam meg, hogy itthon másnak a munkáját mutatják be a Caminóról. Nagyon rossz érzés volt. Elkészült a hat zarándokról készült filmem, és nem vetítik le, ennyire semmibe veszik a múltamat? Pedig tisztességes munka, ráadásul saját pénzből forgattam, mert engem senki nem támogatott. A rendszerváltás után úgy éreztem, csak azok érhetnek el elismerést, akik jól adminisztrálják magukat. Sokszor teljesítmény nélkül. Később sikerült elérnem, hogy az én filmemet is bemutassák, a vallási szerkesztőség nagy ünnepeken többször is levetítette.

Sok mindenről beszélgettünk, kivéve a kedvenc témájáról, a magyar természetfilmezés jelenlegi helyzetéről. Milyen színvonalú alkotásokat látott mostanában?

Nagyon jókat, de az a baj, hogy csak egy szűk kör foglalkozik velük. Sajnos a közszolgálati televíziónak nincs természetfilmes csoportja, nincs Natura szerkesztősége, ami bűn.

Magyarország rengeteg csodával és szépséggel rendelkezik, melyeket mind meg kell mutatni a nézőknek.

Az viszont megengedhetetlen, hogy ezekről ne magyar alkotók készítsenek filmeket. A fiammal megalapítottuk a Rockenbauer-díjat, melyet minden évben Gödöllőn, a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon adunk át. A díjat először Juhász Árpád kapta meg, aki akkor volt nyolcvanéves. Egyébként ő volt a Másfél millió lépés Magyarországon geológus szakértője. Megható, ha mi, „másfél milliósok” itthon bárkinek elmeséljük, hogy részt vettünk a sorozat elkészítésében, rögtön felnéznek ránk, tekintélyünk lesz. Ez a film a mai napig tiszteletet vált ki az emberekből.

Borítókép: Szabados Tamás. Forrás: Magyar Idők / Teknős Miklós

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában