Magyarságinjekció

2018.11.07. 10:04

Századik előadásához érkezett a János vitéz a Nemzeti Színházban

Petőfi Sándor János vitézének századik előadását tartotta kedd este a Nemzeti Színház – hangzott el az M5 kulturális csatorna Kult'30 című keddi műsorában.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a darab rendezője az előadás előtt a műsorban elmondta, hogy büszkeséggel tölti el a századik előadás, a darabot eddig több mint 60 ezer gyerek nézte meg. „A gyerekek egy jó adag »magyarságinjekciót« kaptak, de reméljük, hogy nincs még vége, és hosszú-hosszú százas lista vár még bennünket” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Petőfi költeménye régi nagy szerelme, és az eredeti művet adaptálták a színpadra.

Berettyán Sándor színész, a János vitéz főszereplője kifejtette, hogy elképesztően izgalmas megélni a századik előadást, és a centenáriumon kicsit jobban izgul, mint a bemutató előtt.

Berettyán Sándor, Szűcs Nelli és Varga József mellett 26 budapesti és kaposvári színészhallgató játszik a darabban. A produkció koreográfusa Berecz István, a darab díszlet- és jelmeztervezője Olekszandr Bilozub, dramaturgja Szász Zsolt.

A Nemzeti Színház honlapja szerint Vidnyánszky Attila ezt a rendezését kettős értelemben is beavató színháznak szánta. Egyrészt mert a szereplők zöme kaposvári és budapesti színinövendék, másrészt mert a rendező egyfajta stáció-dramaturgiával közelítette meg a történetet, hogy a főszereplő próbatételes kalandsorát a mai gyerekek is a sajátjuknak, a hőssé válás hiteles példájának tekinthessék.

Borítóképünkön részlet a darabból

Fotó: nemzetiszinhaz.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában