Kiállítás

2018.12.10. 11:54

A világhírű kanadai fotóst magyarok inspirálták

Sokat tanultam a magyaroktól, a Capa testvérektől és André Kertésztől – mondta Philip Pocock világhírű kanadai fotós, akinek a hidegháború idején készített képei a budapesti INDA Galériában láthatók.

„Először látni kell, csak utána fényképezni, elsősorban ezt tanultam a magyar fotósoktól. Cornell Capa volt az, aki meghívott a Berlin történetét feldolgozó projektben való részvételre, de ismertem André Kertészt is, akivel New Yorkban találkoztam” – mondta Philip Pocock az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti adásában.

A 64 éves kanadai fotóművész a fal két oldalán készített mintegy kétezer képet 1982-ben Berlinben. A november végén nyílt budapesti kiállítás január végéig látható.

Fotó: Phil / faktor.hu

„A nyugati oldalán az amerikai szektor dokumentálása volt a feladatom. Utánaolvastam, megnéztem a szubkultúrákat, a keleti oldalt is be akartam vonni. Berlin egy skizofréniában szenvedő, megosztott város volt akkor, ezt akartam bemutatni” – fejtette ki Pocock.

„Berlinben új pszichológiai betegség, a faliszony tört ki” – mondta a fotós, akinek kiállítása is ezt a címet kapta.

Philip Pocock kitért arra, hogy technikájában is sokat ellesett a Capa testvérektől, Cornelltől és Roberttől, az utóbbi is fotózott Berlinben a harmincas években. Hozzátette: megtanulta például, hogy ha a sötétkamrában bizonyos árnyalatokat elmélyít a képeken, még inkább hangsúlyozni tudja az ábrázolt világot.

„A fényképezés az írás egy módja, a történet és a misztikum között van. Ez a színekkel való játék, egy pillanatot elkapni, ami soha nem érkezik el” – fogalmazott a kanadai fotós. Felidézte, hogy gyerekkorában diszlexiás volt, az olvasás nehezére esett, ezért Kertész és Capa könyvein, képein nőtt fel.

Fotó: Philip Pocock / faktor.hu

A Faliszony című tárlat a korabeli Berlin kulturális undergroundját, a punkokat, a lakásfoglalókat, az úgynevezett városi indiánokat, művészeket, zenészeket, hétköznapi embereket, a házfalakat, falfirkákat ábrázolja. A fotós munkáit a világ legrangosabb kiállítóhelyein – Velencében, Berlinben, New Yorkban, Amszterdamban vagy Bázelben – is bemutatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában