Befogadlak, elfogadlak, elengedlek

2018.12.10. 08:34

Regény született Böjte Csaba gyermekotthonáról

A könyv szerzője a dévai gyermekotthon egyik nevelője, Nagyfalusi Éva. A könyv már kapható, de pdf formátumban le is tölthető.

Budapest, 2017. február 6. Az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díjával kitüntetett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója az elismerés átadásán a II. kerületi Ökoházban 2017. február 6-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Befogadlak, elfogadlak, elengedlek címmel írta regényét Nagyfalusi Éva, aki nyolc éve dolgozik nevelőként Böjte Csaba dévai gyermekotthonában – számol be róla a Maszol. A könyv a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 25. jubileumára, illetve „a magyarországi támogatóknak köszönetképpen, és a januárban 60-dik születésnapját ünneplő Csaba testvér tiszteletére” jelent meg 2018 szeptemberében – idézi a szerzőt a portál.

A könyv egy Hunor nevű kisfiúról szól, akihez Évát személyes élményei fűzik. A szerző saját honlapján ez az összefoglaló áll a kisfiú történetéről: „A nő Hunorról mesélt, arról a sovány, fürge kisfiúról, aki sok évvel ezelőtt maga akart eljönni Dévára, hogy tanuljon. A kezdeti lelkesedés után nehezen értette meg, hogy a gyerekotthon jó neki. Sokáig hazavágyott, és nem akart többet visszajönni. Éva elengedte, abban a reményben, hogy ha hazamegy, össze fogja tudni hasonlítani rendezetlen és nélkülöző életüket a gyerekotthonéval. Hitt benne, hogy idővel a fiú Déva mellett fog tudni dönteni, és ez megváltoztathatja Hunor egész életét… mégis csodának érezte, amikor egyik nap tényleg visszajött hozzá.”

A Befogadlak, elfogadlak, elengedlek című regény már megvásárolható többek között Budapesten a Szent Gellért könyvesboltban, de pdf-verziója letölthető a szerző honlapjáról.

Borítókép: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója 2017. február 6-án.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában