„Tudod, mit jelent egyszerre zártnak és határtalannak lenni?”

A Napút Emberkép, világkép: Hamvas című kiadványa a tisztaság parancsát megélve hirdető, ötven éve elhunyt magyar bölcselő, a világ legnagyobb gondolkodói között helyet foglaló, egyszerre szintézis- és nyelvteremtő, „világot feltépő” és hagyománytisztelő Hamvas Bélát ünnepli.

NINCS MENTSÉG! HAMVAST TESSEN OLVASNI! – zárja sorait Turai Kamil a Napút folyóirat 2018. decemberi számában közölt, Hamvas-hatás című írásában. Nem tudunk vitatkozni vele. Ahogy halad előre az ember a tanulmányok, konferencia-előadások, személyes hangvételű emlékezések, versek vagy épp a látást figyelemmel köszörülő értekezések rendezett kertjében – mert ez a lapszám nem a dantei nagy, sötétlő erdőt, hanem az Aranykor szenttel és színnel dús lugasait idézi –, úgy bomlik le előtte a türelmetlenségnek, esetleges előítéleteknek, „a szellem riadalmának” fala, mely eddig a Hamvas-művek kézbevételétől elválasztotta őt. Az a „termékeny, inspiráló, provokatív megragadhatatlanság”, melyet Palkovics Tibor Hamvas Bélának tulajdonít, e Napút-számnak is sajátjává vált, egyetlen különbséggel: emez nagyon is megragadható, kézbe vehető, sőt, kézbe veendő, a legkomolyabb játékossággal forgatandó.

Mert Hamvas Béla az a szerző, aki – Rilkéhez hasonlóan – a tiszta élet imperatívuszát képviseli, ő az, aki minden látszat ellenére az egyik legeszményibb, ugyanakkor legértelmesebb perspektívát kínálja nemzetének úgy, hogy közben egy jottányit sem enged az egyetemességből. És ő az a magyar bölcselő, aki – a hagyatékát kezelőknek az elmúlt évtizedekben tanúsított emberfeletti erőfeszítései ellenére – még mindig nem foglalhatta el az őt megillető, rangos helyet a recepcióban és kulturális közgondolkodásunkban.

Pedig ki mástól tanulhatnánk, ki más gondolatait volna érdemes cseppenként átszűrni magunkon, mint azét, aki szerint „a spiritualitás a világgal nem áll szemben, hanem a világról gondoskodik”,

és aki oly kérlelhetetlen a tiszta élet terén?

Szondi György, a folyóirat főszerkesztője kérdésünkre kifejtette, hogy a Hamvas Béla-i életmű felbecsülhetetlen értékével, a világirodalom és a szellemtudományok legnagyobbjaiéhoz hasonló jelentőségével ő maga is csak e lapszám összeállításakor szembesült igazán. Szerinte annak az oka, hogy Hamvasról nem mint a legjelentősebb alkotók egyikéről gondolkodunk, egyrészt az, hogy a szerző művei sokáig elérhetetlenek, kiadatlanok voltak, másrészt pedig, hogy

az életmű olyan fokú belemélyedést, olyan temérdek időt igényel, hogy sokan inkább legyintenek rá, mint hogy vállalják ezt az átlényegülést.

A főszerkesztő szavai nyomán még inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a Napút Hamvas-száma milyen égető hiányt töltött be megjelenésével. A lapszámban szereplő – részben a Hamvas Béla Alapítvány által szervezett konferencián, előadás formában elhangzott – tanulmányok, esszék, személyes vallomások és értekezések olyan sok oldalról egészítik ki egymást, hogy képesek egy közös, egységes képet adni a hamvasi gondolkodásról, művészetről, sőt: embervoltról.

Mint Szondi György mondta, a lapnak e sokoldalúsága a szerkesztői szerencse gyümölcse is. Külön örömöt jelent a főszerkesztő számára, hogy bár ahogy Hamvas olvasása, úgy a Hamvasról való gondolkodás is hiánycikk manapság, az általa felkért szerzők a lehető legsokszínűbben ragadták meg a hamvasi életművet. „Weiner-Sennyei Tibor Hamvas és a zene kapcsolatát, Balázs Géza a hamvasi nyelvelméletek kincsestárát mutatta be. Elegáns és hallatlanul igényes tanulmány született mások mellett Báthori Csaba tollából, aki Rilke és Hamvas „eszméleti párhuzamait” tárta fel,

de ott van Toót-Holló Tamás írása Hamvas magyarságvíziójáról, vagy Deréky Géza értekezése, mely a Magyarországon még kevéssé ismert Rudolf Kassner és Hamvas filozófiai életművének összevetését hozza.”

A főszerkesztő felhívta a figyelmet azon szerzőkre is, akik nem a Hamvas Béla-i életművön belül mozogva, hanem abból mint alapállásból kiindulva rugaszkodtak messzebbre a gondolkodás ösvényein – ilyen például a lapszámban Benkő Ildikó Szent három című írása, vagy Makkai-Kiss Nóra esszéje.

Szondi György azt is kiemelte, hogy Hamvas Bélához nem csak a szellemtudományokat magas szinten művelők kerülhetnek közel, hiszen az ötven éve elhunyt alkotó munkássága a ma embere életéhez, életviteléhez, világlátásához nyújt fontos kapaszkodókat, cölöpöket. „Az egész létezést igenlő, derűs ember, a szent költészet és a mindennapok mesterének alakja rajzolódik ki az összeállításból” – fogalmazott. „Hamvas Béla viszonya az élethez, a kozmoszhoz, a többi emberhez és a teremtő nyelvhez olyasmi, amire építhet az ember” – tette hozzá.

A főszerkesztő hangsúlyosnak ítélte megemlíteni azokat a szerzőket, akiknek nevétől nem hangos az irodalmi köztudat, jóllehet igen megérdemelnék – a lap ars poeticájának szellemében őket újra és újra felfedezve –: műértelmező tanulmányával, esszéjével most is remekelt Hegyi Zoltán Imre, Füleki Gábor, Nagyatádi Horváth Tamás.

A lapszám e – Hamvas munkásságáéhoz hasonló – szintézisteremtő, mindig a lényegre szomjasan tartó, de ahhoz mindig több irányból közelítő attitűdje megfelel annak az eredeti célnak, mely szerint a méltatlanul homályban maradó szellemi kincseket a Napút minden áron igyekszik szem elé terelni. Vagy ha másképp nem megy, hát a szemnek segít „irányba állni”.

„Nagyon sokaknak volna érlelőn érdemes, sokaknak kellene Hamvast műveiben ismernie. De lehet is már olvasni: a Medio Kiadónál például rövidesen napvilágot lát a Karnevál hétkötetes kiadása.

A Cédrus Művészeti Alapítvánnyal és a Napúttal pedig a lehetőségeinkhez mérten továbbra is igyekszünk a figyelmet Hamvasra irányítani: januárban lapszámbemutatót rendezünk, és az sem elképzelhetetlen, hogy a jövőben pályázat kiírásával segítjük a hamvasi életmű népszerűsítését” – mondta el Szondi György.

Bár a téma sajátságai miatt e Napút-számban a líra kevesebb teret nyert, a lapszámot indító szöveg mégis egy vers lett, Hegyi Botos Attila Hüperión című alkotása. E költemény méltó felütése a Hamvas Béla-i életmű teremtő „kicsomagolásának”, hiszen az egyik legjelentősebb Hamvas-művet, a Magyar Hüperiónt idézi meg. Ráadásul így karácsony közeledtével arra a Személyre is felhívja a figyelmet (a szellemé helyett inkább a lélekét), Aki „Szelíd fényekkel szemében, egyedül az emberek között” született,