Fotóművészet és népzene

2019.01.26. 21:13

A magyar kultúra napját ünneplik New Yorkban

Kiállítással és népzenei koncerttel, valamint táncházzal ünnepli a magyar kultúra napját a New York-i Magyar Ház kulturális központ.

Az idei programot a Magyar Ház a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központtal közösen szervezte. Nagy Ildikó, a Magyar Ház igazgatója elmondta, hogy a rendezvény egyúttal a magánadományokból és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával felújított Magyar Ház dísztermének felavatási ünnepsége is.

„Az idei ünnepen a magyar kultúra két egymástól teljesen eltérő, de a maga műfajában egyedülálló és világhírű szeletét mutatjuk be: a modern fotóművészet egyik legnagyobb alakját és a magyar népzene egyik utolsó képviselőjét”

- mondta el Nagy Ildikó.

A Budapesten született és New Yorkban elhunyt André Kertész fotóiból nyílt kiállítás a Magyar Házban február végéig lesz látható. A tárlaton bemutatott – egyébként a nyilvánosság előtt nagyon ritkán látható – húsz fotó a New Jerseyben élő Holló Ernő és felesége tulajdonában van, ők bocsátották a Magyar Ház rendelkezésére.

A magyar kultúrát ünneplő rendezvényen a Népművészet Mestere-díjjal kitüntetett Hodorog András furulyás és zenekara lép fel.

„A moldvai magyarok egyik legsokoldalúbb zenészegyénisége, a magyar nyelvterület parasztzenészeinek egyik utolsó, lehengerlő technikai tudású képviselője” – mutatta be őt Nagy Ildikó. Hozzáfűzte: Hodorog András a rendezvény után Bostonba utazik, ahol a Berklee zenei főiskolán mutatja be tradicionális zenei világát.

A Kertész-tárlat és a népzenei koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában