Határtalanul

2019.10.04. 13:47

Huszonöt éves a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

A kortárs magyar irodalom jeles szerzőivel, színházi előadásokkal és koncertekkel várják a látogatókat.

A 25. évforduló bűvöletében hirdeti meg programjait idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A szervezők csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertették az idei vásár legnagyobb érdeklődésre számot tartó programjait. A kortárs magyar irodalom jeles szerzőivel, színházi előadásokkal és koncertekkel, valamint 41 kiadó 15-20 ezer könyvcímével várják a látogatókat november 14-e és 17-e között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épületébe – írja a Maszol.

Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke az esemény sajtótájékoztatóján az 1995-ös első vásár emlékét idézte fel, amikor még nem a külsőről, és a mindent elsöprő kínálatról szólt a vásár, hanem magáról az olvasásról, annak az öröméről. Ma már nem szűkölködünk könyvekben, így a könyvvásár funkciója is változott. Elmondása szerint ma már nem kérdés, hogy megjelenik-e magyar nyelven újabb kötet, hanem inkább az foglalkoztatja az embereket, hogy évről évre milyen újdonságok kerülnek a polcokra, vagy éppen, hogy ki rejtőzik a könyv mögött.

Határtalanul – az idei vásár mottója, mely a szó szerinti határok átívelésétől számos szimbolikus értelmezésre ad lehetőséget. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár túllépett a saját határain és Erdély legnagyobb magyar könyves szemléjévé nőtte ki magát, írják a szervezők. És talán több is, mint könyvek vására, erről tanúskodik a programkínálat is, amelyet Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke ismertetett.

KAF 60, Ady 100

Az elmúlt évekhez hasonlóan, a vásár hivatalos megnyitójára csütörtökön (november 14.) délelőtt 10 órától kerül sor a Színház téren, ezúttal a Navarra Dance tánccsoport produkciója nyitja meg a könyvek kapuját. Ezt követi 10 óra 15 perctől Balázs Imre József Kirándulás a felhőben címet viselő gyerekkoncertje a Kisteremben. A vásár ideje alatt még egy koncertet kínálnak a gyerekeknek, idén a Sebő Együttes pénteken 11 órától Nyárádszeredában, szombaton 11 órától pedig Marosvásárhelyen zenél a legkisebbeknek.

Sebő Ferenc és zenekara azonban nemcsak a legkisebbekre számít, november 14-én este fél nyolctól ugyanis Árdéli szép tánc című produkciójukkal az idén 60 éves Kovács András Ferencet köszöntik. Az esten a Kossuth-díjas költő is színpadra lép. Ugyancsak a KAF 60 jegyében hívják a nézőket a színház Nagytermébe november 17-én, vasárnap délelőtt 11 órától, amikor Fazekas Ernő, Márton Lóránd és Nagy Csongor Jack Cole dalait, Kovács András Ferenc megzenésített poémáját adják elő.

De ezzel nincs vége az évfordulós eseményeknek, Ady Endre halálának 100 évfordulója hozza ugyanis Marosvásárhelyre Bogdán Zsolt Függök ezen a zord élet-párkányon című Ady-estjét. És nincs vége a vásár színházi kínálatának sem, hiszen már a november 14-i hivatalos megnyitót megelőzően november 13-án a Gyulai Várszínház produkcióját, Darvasi László Karády zárkája című monodrámáját tekinthetik meg 19 órától a Nagyteremben.

November 16-án, szombaton pedig ugyancsak 19 órától, Kálloy Molnár Péter és Rudolf Péter a Marie Jones: Kövek a zsebben című előadást játsszák. Természetesen nem lesz hiány irodalmi estekből, író-olvasó találkozókból sem, idén is érdekes beszélgetéseknek ad helyet az Irodalmi Kávéház. November 15-én, pénteken Darvasi László, Grecsó Krisztián, Láng Zsolt, Németh Gábor, Vida Gábor, Gáspárik Attila, és Szegő János moderálásával, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészei segítségével nyújtják át Prózaajándékukat Vásárhelynek.

November 16-án, szombaton 11 órától pedig A mai magyar próza tere, avagy szükség van-e mostanság a Bajza–Toldi–Vörösmarty-támaszra a Petőfi-gyártáshoz? kérdés mentén vitázik Darvasi László, Grecsó Krisztián és Németh Gábor, valamint a „kívülálló” érdeklődő Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője.

A gyerekprogramok sem maradnak el

A sajtótájékoztatón jelen volt Gáspárik Attila színházigazgató, a helyszín házigazdája is, aki kiemelte, a Határtalanul mottót úgy is értelmezhetjük ebben a kontextusban, mint a kultúrák és művészetek közötti átjárást, hiszen a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár arra törekszik, hogy összekapcsolja egymással a különböző művészeti ágakat. De generációkat is összekapcsol, erről már Makkai Kinga beszélt, a gyerekprogramok főszervezője, mondván, hogy a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik védjegye, hogy odafigyel a következő generáció olvasóvá nevelésére is. A vásár keretében idén több, mint húsz gyermekkönyv-újdonságot mutatnak be, elsősorban hazai kiadványokat. De ezen túlmenően két igen rangos magyarországi gyerekkönyvkiadó is jelen lesz a vásáron, így a Cerkabella és Pagony kiadók.

A könyvbemutatókkal karöltve számos író-olvasó találkozóra is sor kerül, így többek között Keresztesi Józseffel, Kovács András Ferenccel, Zágoni Balázzsal, Balázs Imre Józseffel, Demény Péterrel, Sikó-Barabási Eszterrel, Szőcs Margittal, és sok más neves szerzővel és illusztrátorral találkozhatnak a gyerekek. A könyvbemutatók és az író-olvasó találkozók mellett gyerekkoncertekre, játékos mese-és könyves foglalkozásra várják idén is az olvasókat. Nem marad el idén sem az Olvasd el, és játssz velünk olvasóvetélkedő, melyre 266 csapat jelentkezett, többek között Maros, Hargita, Kolozs és Szilágy megyékből. Ez azt jelenti, hogy minimum 798 diák elolvasta a kijelölt műveket, és ez nem kis eredmény az olvasóvá nevelés terén.

Borítókép: maszol.ro

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában