összművészeti zsongás

2020.02.18. 14:01

Február végéig lehet nevezni a Gödöllői Természetfilm Fesztiválra

Az eseményt május 29. és 31. között immár hatodik alkalommal rendezik meg.

Forrás: Shutterstock

A szervezők közleménye szerint a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmszemlét és a Kárpát-medence Értékei Filmszemlét foglalja magában a fesztivál, mindkét szekcióra nevezhetnek a magyar és külföldi alkotók.

A 2015-ben alapított Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál célja, hogy minél több ember figyelmét felkeltse a világ, ezen belül kiemelten Európa és a Kárpát-medence természeti értékeire, szépségeire, környezetünk védelmére, valamint a biodiverzitás fenntartásának fontosságára.

A fesztivál lehetőséget ad az alkotóknak, szakembereknek, kutatóknak és a műfaj iránt érdeklődőknek a szakmai eszmecserére is.

Mint írják, a vetítések mellett idén is minden művészeti ág képviselteti magát a fesztiválon, ahol a természet értékeinek megőrzése és az ember ebben betöltött szerepe és felelőssége áll változatlanul a fókuszban.

A zsűri által legjobbnak ítélt filmeket a nagyközönség – az előző évekhez hasonlóan – először a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon tekintheti meg ingyenesen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában