Olvasnivaló

2020.05.18. 13:56

Idősotthonoknak ajándékoz könyveket a Közkincs Egyesület

Idősotthonoknak ajándékoz könyveket a Közkincs Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület – hangzott el az M1 aktuális csatornán.

Forrás: Shutterstock

Boda István, az egyesület elnöke elmondta, hogy

az első szállítmány a héten indul, és több budapesti idősotthon is részesül majd belőle.

Hangsúlyozta: az elmúlt hónapokban országossá vált a mozgó könyvek közhasznú kezdeményezés, miután online is elérhetővé tették az eddig főleg Budapest köztereiről ismert könyvszekér kínálatát, köztük ingyenes műveket.

Az online felület azért jött létre, hogy minőségi és átválogatott irodalmat adjon országszerte az emberek kezébe, és segítse a családok a költséghatékony művelődését a veszélyhelyzet idején is fogalmazott. Az oldalra látogatók naponta frissülő kínálatból, több mint tíz műfaj hétezer könyvéből válogathatnak fűzte hozzá.

A koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet idején elsősorban a fiatalokat próbálják megszólítani, így például a kötelező olvasmányok közül is több könyvet ingyenesen elérhető tettek

mondta Boda István.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában