Ország-világ

2020.09.05. 08:02

Több neves filmrendezőt soha nem hívtak meg a színművészetire, még vendégelőadóként sem

Vitézy László filmrendező szerint lázadni csak úgy lehet, ha tudjuk azt is, hogy mit szeretnék megváltoztatni, megreformálni.

A hét elején robbant a hír, miszerint a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói barikádot építettek egyetemük bejárata elé, így tiltakoznak az állam által felállított kuratórium ellen, az egyetem átszervezése ellen. Majd kedd délután közzétették nyilatkozatukat, a közösségi médiában is közvetített sajtótájékoztatón. Felidézték, hogy az egyetemet hétfőn éjfélkor elfoglalták, majd megkezdték a közös gondolkodást az egyetem jövőjéről és arról, hogy milyen képzésben szeretnének részt venni – írja a hirado.hu.

Az SZFE fenntartója szeptember 1-jétől a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, a kuratórium elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója.

Ferencz Orsolya, az ELTE tudományos főmunkatársa, miniszteri biztos az M5 Ez itt a kérdés című műsorában elmondta, ő, mint külső szemlélő, úgy látja, a szerkezeti átalakításra szükség van a Színház és Filmművészeti Egyetem esetében, hiszen

az Állami Számvevőszék már 2009 óta jelzi, hogy komoly fenntartási problémák merülnek fel az intézmény esetében, illetve komoly problémák mutatkoznak a közpénzek elszámolásával is.

Hozzátette, a számvevőszék több javaslatot is nyújtott az egyetemnek, de úgy tűnik a vezetőség ezt nem fogadta meg. Tehát, a változtatásra adminisztratív okok miatt is szükség van.

Pityinger László, Dopeman rapper, influenszer úgy véli, mindig üdvös, ha a fiatalság lázad, mert a fiatalságnak ez a dolga. Hozzátette, ha ezt a lázadást az idősebb generációk helyesen fogják fel, helyesen kezelik, akkor egy olyan építő jellegű folyamat indulhat el, ami helyes jó irányba terelheti az élet folyását.

„Miért is tüntetnek a hallgatók? Mit is követelnek? Szabadságot? Ugyan miért? El vannak nyomva?”

– tette fel kérdések sorozatát Vitézy László filmrendező. Elmondta, a lázadás nem öncélú, az valami ellen irányul, valaminek az érdekében. Lázadni tény és való, hogy kell. Ő is lázadt annak idején a Kádári-rendszer ellen, de

lázadni csak úgy lehet, ha tudjuk azt is, hogy mit szeretnék megváltoztatni, megreformálni.

„Nekem úgy tűnik, hogy a hallgatók egyetlen oka a tüntetésre az, hogy az Orbán-kormány ellen lázadjanak” – mondta.

Kitért arra is, Dárdai István, András Ferenc, Sára Sándor, Gál István filmrendezőt soha nem hívták meg az egyetemre, még csak vendégelőadóként sem.

„Így kinek a kulturális diktatúrája ellen harcolnak a diákok, ha nem is ismerik a másik fél álláspontját, nézeteit?”

– kérdezte a filmrendező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában