Zeneakadémia

2021.07.27. 12:32

Sokszínű repertoárral készül jubileumi koncertre a Snétberger Zenei Tehetség Központ

Klasszikus, barokk és romantikus zeneművek mellett kortárs dzsessz és improvizáció is felhangzik majd.

Forrás: Facebook / Snétberger Zenei Tehetség Központ

A Snétberger Zenei Tehetség Központ fennállásának 10. évfordulóját jubileumi koncerttel ünneplik jelenlegi és korábbi diákjai, valamint tanárai július 27-én. Az esti műsor a budapesti Zeneakadémián lesz hallható. A programot Snétberger Ferenc válogatásában klasszikus, barokk, romantikus, valamint kortárs zeneművek alkotják.

A 2011-ben a Snétberger Alapítvány és a Nemzeti Tehetség Központ együttműködésében megvalósuló Snétberger Program elsősorban roma származású zenei tehetségek felkarolásával foglalkozik, akik közül már 300 diák el is végezte a képzést. Jelentkezni 12 éves kortól lehet. A főként klasszikus és dzsesszzenei képzésen a fiatalok 22 éves korukig vehetnek részt.

A program új alapokra helyezi a diákok életét, minden egyes fiatal tanulását mentor segíti, mesterkurzusokon és ráépülő kurzusokon mélyíthetik el zenei tudásukat – mondta el Paul Ágnes, a program szóvivője. Hozzátette, a tapasztalatok szerint a program után a diákok 90 százaléka folytatja is tanulmányait a közép- és felsőoktatásban.

Snétberger Programot Snétberger Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gitárművész álmodott meg és dolgozott ki berlini tanári tapasztalataira alapozva. Az iskola a kezdetek óta minden esztendőben 60 hátrányos helyzetű fiatal tökéletesítheti ingyenesen zenei tudását. A program növendékei 10 éve léptek először színpadra, közülük többen ma már a legfiatalabbakat tanítják. A programban elismert művészek és mentorok dolgoznak azon, hogy a diákok a tárgyi tudás mellé reális pályaképet, önismeretet és elérhető célokat kapjanak.

https://www.facebook.com/csaladesifjusag/photos/a.646993832066519/3947581842007685/?type=3

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában