Cellux

2021.08.08. 10:08

Kortárs művészi ékszerek válogatott gyűjteményéből készült kiállítás

A kiállítás anyagát főkén konceptuális és designékszerek, valamint kortárs képzőművészeti művek alkotják.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Kortárs képzőművészeti kiállítás nyílt Cellux – Problem solved címmel a szentendrei ÚjMűhely Galériában. A tárlat augusztus 29-ig látogatható. A kiállítás anyagát főkén konceptuális és designékszer alkotják, amelyeket kortárs képzőművészeti alkotások, fotók, installációk és videómunkák egészítenek ki.

A tárlat címe a kortárs művészi ékszer műfajának egyik központi témájára, az érték fogalmának megkérdőjelezésére reflektál. Roskó Mária ékszertervező, a kiállítás egyik kurátora ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a cellux mindennapi gyógyír a minket körülvevő emberi és társadalmi problémákra. Ezek olyan szakadások, amelyeket nem kezelünk, hanem saját megnyugtatásunkra egy celluxdarabbal összeragasztunk, majd megoldottnak tekintünk. A kiállított képzőművészeti alkotások pedig ehhez kapcsolódóan a társadalmi lét, az énkép, a betegség, a látszat és valóság kérdéseit vetik fel.

A kiállítás kurátora Roskó Mária mellett Récsey Manyi Eszter művészeti menedzser. A tárlaton kiállító művészek pedig többek között Baglyas Erika, Benczúr Emese, Csontó Lajos, Égi Marcell, Fábián Veronika, Huber Kinga, Kis Judit, Lőrincz Réka, Szirtes János, Tengely Nóra és Zámori Eszter.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában