szeptember 3-5. között

2021.08.22. 21:32

Népzenei koncertek és gyerekprogramok is várják a látogatókat a Trilla Fesztiválon Martonvásáron

Kézműves termékeket is lehet majd vásárolni a szeptember 3-5. között megrendezendő fesztiválon.

A fesztivál koncertjei két színpadon zajlanak Martonvásár főterén és a Brunszvik-kastély előtt elterülő zöld ligetben – közölték a szervezők. Mint írják, a vásárterületen kézműves standok, vendéglátósok és kreatív gyerekprogramok is várják a látogatókat.

A szabadtéri fesztivál kínálata az autentikus népzenétől az etnojazzen át a magyar alternatív zenéig terjed.

Fellép a Borbély-Dresch Quartet, a Bazseva, az Erdőfű és a Magos együttes, valamint az Anima Sound System. Zenél a Szomjas György és Ferenczi György által közösen megálmodott Betyárjáték, de Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduó is koncertezik.

A fellépők között van egyebek mellett Dalinda énekegyüttes és az Ötödik Évszak zenekar is, amely a népdalokat párizsi sanzonokkal keveri. Lesz Néptáncgála is, amelyen a Százszorszép Táncegyüttes, a Szeprence, a Régi Szépek és a Martonvásári Művészeti Iskola növendékei lépnek fel.

A gyerekek a mesekoncertek között és után hagyományőrző foglalkozásokon és számos más workshopon vehetnek részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában