évforduló

2021.09.07. 11:15

Földes László Hobo idézi meg Pilinszky verseit szerdán a Kertész Imre Intézetben

A KultúrArc című beszélgetéssorozatban a művészt Szabó Anett kérdezi a költőhöz való kötődéséről, emellett megzenésített versek és szavalatok is elhangzanak.

Debrecen, 2011. október 11. Földes László Hobo egy jelenetet ad elő Látod Isten, hogy állok a napon című, Pilinszky János verseiből készült estjének főpróbáján, a debreceni Csokonai Színház stúdiószínpadán. A darab rendezője Vidnyánszky Attila, a színház igazgatója.

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Földes László Hobo idézi meg Pilinszky verseit szerdán a budapesti Kertész Imre Intézetben a Pilinszky 100 rendezvénysorozatban.

A KultúrArc című beszélgetéssorozatban a művészt Szabó Anett kérdezi Pilinszky Jánoshoz való kötődéséről, emellett megzenésített versek és szavalatok is elhangzanak – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Földes László Hobo Pilinszky-lemeze 2010 novemberében jelent meg, a költő verseit Verebes Ernő zenésítette meg. Ez a zenei anyag az alapja a Látja Isten, hogy állok a napon című darabnak, amelyet 11 éve mutattak be a Budapesti Kamaraszínházban Vidnyánszky Attila rendezésében.

A Kertész Imre Intézet Pilinszky János halálának 40. és születésének 100. évfordulója alkalmából május 27-én indította el féléves programsorozatát, amely nemcsak a költő műveinek minél szélesebb körben való megismertetését, hanem szellemi örökségének továbbvitelét is célozza.

A november 27-én záruló programsorozat egyebek között versmegzenésítési pályázattal, tematikus sétákkal, kiállításokkal, rendhagyó irodalomórákkal és a KultúrArc című beszélgetéssorozattal idézi meg a huszadik század egyik legjelentősebb költőjének életművét, költészetének máig tetten érhető hatását.

A beszélgetéssorozat első vendége a Pilinszky életművét csaknem harminc éve kutató Hafner Zoltán irodalomtörténész volt, majd Szabó Balázs énekes-dalszerző érkezett, akinek önálló estjein rendszeresen elhangzanak Pilinszky verseinek megzenésítései.

A 2017 januárjától működő Kertész Imre Intézet Nobel-díjas írónk munkái mellett Arthur Koestler, Giorgio Pressburger, Petri György és Pilinszky János hagyatékrészeit, valamint Sziveri János teljes hagyatékát is kezeli. Az intézet célja a tulajdonába került szerzői hagyatékok és kiadatlan művek, a szerzőkről szóló irodalmi anyagok összegyűjtése, feldolgozása, sajtó alá rendezése és az alkotók emlékének méltó ápolása.

Borítókép: Földes László Hobo egy jelenetet ad elő Látod Isten, hogy állok a napon című, Pilinszky János verseiből készült estjének főpróbáján, a debreceni Csokonai Színház stúdiószínpadán 2011. október 11-én. A darab rendezője Vidnyánszky Attila, a színház igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában