Most kiderül, mit mond az Elk*rtuk című filmben Gyurcsány Ferenc (videó)

Az őszödi beszéd utáni zavargásokat feldolgozó politikai krimi hosszú előzetese ma debütál online.

Forrás: Megafilm

Fotó: Kocsis Bence

A trailer számos izgalmas, akciódús pillanatot tartogat a nézőknek, hiszen egy látványos autós üldözés mellett a 2006-os forradalmi hangulatot és az MTV-székház ostromát is döbbenetes hitelességgel sikerült visszaadniuk az alkotóknak az első képkockák alapján – írja a Médiapiac.

 

A film előzetesében egy újabb fontos titok is kiderül, ugyanis Magyarország exminiszterelnöke, Gyurcsány Ferenc is feltűnik benne. Kálmán Olga egy archív felvételen faggatja az őszödi beszéddel kapcsolatban.

A műsorvezetőnő kérdésére, miszerint „ön ezzel elismerte, hogy a miniszterelnöksége alatti másfél-két évben hazudott ennek az országnak?”, annyit tud felelni:

„Ennél egy picikét próbáljunk meg… csipettel elvontabban beszélni erről.”

A Gyurcsány-féle mellébeszélés helyett az alkotók szerint beszéljen magáért a film trailere, aminek valamennyi kockája sejteti, hogy mire is számíthatnak az október 21-én bemutatásra kerülő filmben.

A történet főhőse, Réka, a fiatal, ambiciózus elemzőlány rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos miniszterelnöki hangfelvétel kiszivárogtatásában, és úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Nyomozásba kezdenek az MTV-nél gyakornokként dolgozó szerelmével, de a lány lebukik a főnöke előtt, és a fiatalok egy nagy hatalmú kör célpontjává válnak. Ezért miközben a beszéd kiszivárogtatásának hátterét, a tévészékház ostromának részleteit és a budapesti rendőrattakok ellentmondásait kutatják, nem csak a karrierjük kerül veszélybe.

A premierig csupán egy megválaszolatlan kérdés maradt hátra: vajon ki játssza a volt miniszterelnököt az első, valós eseményeken alapuló magyar politikai krimiben?

A filmet október 21-én mutatják be a magyar mozik.

Borítókép: Szőke Richárd és Bánovits Vivianne a film egyik jelenetében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában