Egyedülálló produkció

2022.03.12. 07:05

Moziban is bemutatják a nagy sikerű bábelőadást, a Semmit

Az előadás filmes feldolgozása új műfajt hozott létre, a kamera segítségével bábok és mozgatóik viszonya még plasztikusabban érzékelhető.

Filmet forgattak a Budapest Bábszínház egyik legnépszerűbb előadásából. A Semmi című produkció mozifilmes változatát március 21-én, a bábszínház világnapján mutatják be az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A Semmi című előadás témája a létezés értelmének célja, filozófiai megközelítése, a cselekedetek mögött álló hajtóerő kutatása.

Az előadás filmes feldolgozása új műfajt hozott létre, a kamera segítségével bábok és mozgatóik viszonya még plasztikusabban érzékelhető. A Janne Teller dán írónő ifjúsági regényét feldolgozó bábelőadás rendezője és látványtervezője Hoffer Károly, a 100 perces filmes adaptációt Moll Zoltán készítette. A produkció szereplői Spiegl Anna, Pájer Alma Virág, Pallai Mara, Ács Norbert, Tatai Zsolt, Teszárek Csaba, Pethő Gergő, Szolár Tibor és Blasek Gyöngyi.

Mint Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója felidézte, a bábelőadás filmváltozatát még a járvány miatti színházbezárások idején forgatták pályázati támogatásból.

Nem volt még ehhez hasonló kezdeményezés Magyarországon

– emelte ki az igazgató.

A Budapest Bábszínház 9 éve futó Semmi című produkciója elnyerte a Színikritikusok díját, valamint a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé Üveghegy-díját is.

További részletek a bemutatóval kapcsolatban az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapján olvashatóak.

Borítókép: Facebook / Uránia Nemzeti Filmszínház

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában