Irodalmi kavalkád

2022.05.15. 10:30

Erdélyi szerzőkre fókuszál az idei Ünnepi Könyvhét

A szervezők törekedtek arra, hogy minden korosztály, minden réteg szerzőit megmutassák.

A magyarországival egy időben, elsősorban erdélyi szerzőket a középpontba helyezve tartják az idei Ünnepi Könyvhetet Kolozsváron. Az RMDSZ, az Iskola Alapítvány, a Romániai Magyar Könyves Céh és az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) közös rendezvényét június 9. és 12. között tartják. Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány elnöke elmondta, hogy 29 kiadó és könyvkereskedő rendezi be standját a kolozsvári Bánffy-palotában, a rendezvény fő színpadját pedig a palota belső udvarán állítják fel. Könyvbemutatókat, olvasótalálkozókat tartanak ugyanakkor a Bulgakov irodalmi kávéházban és a Vallásszabadság házában is.

Hozzátette:

A program összeállításánál arra törekedtünk, hogy minden korosztály, minden réteg szerzőit elhozzuk Kolozsvárra. A rendezvényt idén először Kolozsvár önkormányzata is támogatja.

Kinizsi Zoltán főszervező elmondta, hogy az esemény díszvendége a Kolozsváron született Bodor Ádám lesz, akivel június 11-én szombaton este találkozhat a nagyszínpad közönsége. Olyan, szintén Erdélyből elszármazott szerzők is a közönség elé állnak, mint Tompa Andrea és Bartis Attila.

Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke elmondta:

A nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Király Lászlóval a Kék Farkasok című könyve újbóli kiadása kapcsán beszélgethet a közönség. Egyed Emese, Fekete Vince, Márton Evelin és László Noémi legújabb könyveit mutatja be.

H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke kitért arra, hogy a könyvhéten több évfordulóra is reflektálni kívánnak. A 125 éve született Tamási Áronra és az 50 éve elhunyt Kemény Jánosra is többek között életük kolozsvári szakaszának helyszíneit bejáró sétával emlékeznek. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét programját a következő napokban véglegesítik, az unnepikonyvhet.ro internetes oldalon teszik közzé.

Borítókép: MTI / Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában