Tégy egy lépést!

2022.06.05. 07:30

Esélyegyenlőségi napokat rendeznek a Millennium Házában (videó)

Koncertekkel, játékokkal és családi programokkal rendezik meg a Tégy egy lépést! Esélyegyenlőségi napokat június 10-11-én a városligeti Millennium Házában.

A rendezvény első napján, június 10-én az Összefogás a sajátos nevelési igényű és a tartósan beteg gyerekekért című tematikus napon a fővárosi és a vidéki iskolásoknak tartanak érzékenyítő és edukatív programokat – közölte az MTI-vel pénteken a Városliget Zrt.

Az Esélyegyenlőségi napok programsorozata a Liget Budapest projekt keretében megújult Millennium Háza és a Bethesda Gyermekkórház kezdeményezésére jött létre, a Mozgásjavító EGYMI, a Vakok Iskolája, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a KórházSuli együttműködésével.

Mint a szervezők hangsúlyozzák, a rendezvény immár második alkalommal hozza össze a szakmában dolgozókat és a családokat: a sajátos nevelési igényű gyerekekkel, tanulókkal, valamint a beteg gyerekekkel foglalkozó intézmények változatos, szemléletformáló foglalkozásokkal engednek bepillantást a látássérült, a mozgáskorlátozott vagy beteg iskolások mindennapjaiba.

Ezen a napon a Bethesda Gyermekkórházba, a Vakok Iskolájába, a Mozgásjavító EGYMI-be és a KórházSuliba látogatnak el fővárosi és vidéki iskolai osztályok, a gyerekek így megismerkedhetnek a Braille-írás alapjaival, megtudhatják, milyen mozgáskorlátozott iskolásnak lenni vagy egy betegség következményeivel együtt élni.

A Városligeti Sportcentrum elemei kerekesszékel is használhatóak.
Forrás: Városliget Zrt.

A Millennium Házában a Gyengénlátók Módszertani Intézménye és a Hallássérültek Módszertani Intézménye tart szemléletformáló foglalkozásokat.

Június 11-én a családokat várják; az ingyenes programok ekkor a Millennium Házában és a köré kitelepülő intézményi pavilonokban zajlanak majd.

A szervező intézmények célkitűzését további szakmai szervezetek támogatják a helyszínen is: a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE), a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ), valamint betegjogi képviselők.

A Millennium Háza parkjának színpadán a Julianna Gyermekkórus nyitja meg az esélyegyenlőségi családi napot, majd Gryllus Vilmos nagykoncertjén vehetnek részt a gyerekek. Déltől Hajmási Évi, Kiss Péter Pál, Bélafi Szilárd és Vincze Gábor paralimpikonok kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára vezetésével. A délutáni programot a Klárisok mesezenekar koncertje nyitja meg, majd a Hoppál Mihály Band koncertezik, végül Barabás Lőrinc jazztrombitás gyermekkoncertje zárja a napot a nagyszínpadon.

Hatalmas siker volt a tavalyi, hagyományteremtő céllal rendezett Tégy egy lépést! Esélyegyenlőségi napok a városligeti Millennium Házában.
Forrás: Városliget Zrt.

A Millennium Házában Ösvényeinken: Veled címmel szemléletformáló tárlatvezetés várja az érdeklődőket a Millennium Háza, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Mozgásjavító EGYMI összefogásával és együttműködésében, a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatásával.

A Millennium Háza művészeti workshopjain reptethető papírmadarat készíthetnek és szabadtéri festésben vehetnek részt az érdeklődők.

Az intézményi sátrak számos érzékenyítő foglalkozással készülnek. A Bethesda Gyermekkórház kézműves foglalkozásokkal várja a kicsiket, érzékenyítő feladatokkal a nagyobbakat, miközben az intézmény szakembereit is lehet majd kérdezni.

Lesz zeneterápiás hangfürdő, táplálkozási tanácsadás, valamint a betegjogi képviselet fontosságáról is képet kaphat a közönség az Integrált Jogvédelmi Szolgálat jóvoltából.

A Mozgásjavító EGYMI és FODISZ sátrában bárki kipróbálhatja, milyen lehet kerekesszékben legyőzni az akadályokat, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége sátrában pedig animátorok közreműködésével játékos formában tanulhatnak jelnyelvet a gyerekek.

A KórházSuli Alapítvány kreatív önismereti játékokkal készül, a Vakok Iskolája, az MVGYOSZ és a VGYKE sátrában pedig a Braille-írás alapjaival ismertetik meg a résztvevőket. Lesz beszélő segédeszköz-bemutató, közlekedés fehér bottal és kirakodóvásár is látássérültek által készített termékekkel – áll a közleményben.

Borítókép: Gyerekek a Liget Budapest: Tégy egy lépést! elnevezésű esélyegyenlőségi napok sajtótájékoztatója előtt a városligeti Millennium Házánál 2021. október 8-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!