2022.06.14. 10:01
Sikeres volt a Hereditas árverése
Szinte mindegyik becses tétel elkelt a budapesti Hereditas Antikvárium június 3-án tartott első nagyárverésén. A Központi Antikvárium két korábbi szaktekintélye, Bálinger Béla és Lám Andrea vezette Hereditas a Nemzeti Múzeum mögötti Festetics Palotában tartotta első nagyaukcióját, amelyet interneten is követni lehetett.
Az izgalmas esemény fénypontja annak az ősrégi világtérképnek az árverezése volt, amelyért végül az 5 millió forintos kikiáltási ár dupláját fizette ki a szerencsés vásárló, komoly „licitcsata” után. A 10 millióért elkelt 1593-as, antwerpeni kiadású színes térképcsoda a két félgömböt a sarki vetületeken ábrázolja.
A legnagyobb magyar, Széchenyi István gróf 1840-ben, Pozsonyban kelt autográf leveléért is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a szerencsés vásárlónak. A relikviát másfél millió forintért hirdette meg a Hereditas Antikvárium, míg a leütési ár 2,2 millióig kúszott. Erzsébet magyar királyné, vagyis Sissi saját kézzel írt sorai egy karácsonyi üdvözlőkártyán 1,2 millióért talált gazdára.
Egymillióért vittek el egy „mindössze” 300 ezer forintért indított első kiadású József Attila-kötetet is. A Medvetánc 1934-es kiadásának egyediségét jócskán megemelte az a tény, hogy a költő aláírása is szerepel a könyvben.
Igen nagy meglepetés volt, hogy egy 200 ezer forintért indított, 1784-ből származó orvostörténeti mű 14-szeres áron kelt el. A Gróf Mikes Mária által jegyzett „Testi Nyavalyák Orvosságinak Ugy Nemely Gazdaságnak, Fák, és Füvek hasznainak Tudománnya” 2,8 millió forintért találta meg új gazdáját.
Borítóképünkön az aukció egy momentuma, fotó: Hereditas Antikvárium / Facebook