Megbecsült örökség

2022.09.03. 11:45

Rekordot döntött a vár- és kastélylátogatók száma

Rekordszámú látogatót fogadtak a várak és a kastélyok Magyarországon, májustól augusztus végéig több mint 310 ezren látogatták meg a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. műemléki helyszíneit – közölte pénteken az MTI-vel Glázer Tamás ügyvezető igazgató.

Az Öreg-tó partján álló, megújult Esterházy-kastély is több tízezer látogatót vonzott

Forrás: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Fotó: Faludi Imre

A NÖF adatai alapján tavaly májustól számítva, vagyis a járványügyi korlátozások megszűnése óta másfélszeresére nőtt a látogatottság, és idén minden eddiginél több érdeklődő volt kíváncsi Magyarország épített örökségére.

2021 egészéhez képest a nyár végéig 70 százalékos az emelkedés, a 2020 januárjában elfogadott értékesítési stratégia bevezetése óta már több mint 1 millió látogatójuk volt.

A látnivalók közül kiemelték a 

havonta több tízezer érdeklődőt fogadó tatai Esterházy-kastélyt és a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt, de igen népszerű az edelényi kastélysziget, a füzérradványi Károlyi-kastély, valamint a siroki vár is. 

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram koordinációjában a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. folyamatosan újít föl kastélyokat és várakat, a 30 projekthelyszínből 14-et üzemeltet is. Jelenleg 20 műemlék épület látogatható a társaság portfóliójából. 

Tavaly a tatai, a füzérradványi és a nádasdladányi kastély mellett megnyitották a szögligeti Szádvárat, Sümegen a Püspöki Palotát, valamint Bajnán a Sándor-Metternich-kastélyt. 

Idén Majkon a kamalduli remeteség, a rendkívüli látogatottságnak örvendő szabadkígyósi Wenckheim-kastély, valamint a dobai Somló-vár vált látogathatóvá, az év végéig pedig még átadják a nagyvázsonyi Kinizsi-várat, a szigetvári várat, valamint a Festetics-kastélyt Dégen, ahol az egyedülálló angolpark most is látogatható. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában