007

2023.02.10. 17:16

Grandiózus show-val érkezik márciusban a The Best of Bond Symphonic

Különleges, a James Bond-filmek hangulatát megidéző koncertre készül március 19-én a Budapesti Operettszínház és a Csimborasszó Production, a színház szólistái ugyanis a Danubia Zenekarral közös filmzenei estjükön a 60 éve töretlen sikerrel futó alkotások legnagyobb slágereit hozzák el a Papp László Budapest Sportarénába. A nagyszabású produkciót Homonnay Zsolt rendezi, a zenekart Tassonyi Zsolt vezényli.

Janza Kata, Homonnay Zsolt, Polyák Lilla, Kiss-B. Atilla főigazgató, Füredi Nikolett, Dolhai Attila, Nádasi Veronika

Fotó: Art&Lens

1962. október 5-én csendült fel először a Dr. No főcímdala, az azóta eltelt 60 évben pedig további 25 filmben indult bevetésre a 007-es ügynök. Az első zenei motívumok Monty Norman nevéhez fűződnek, és John Barry előadásában hallhatta őket a közönség, azóta pedig olyan világsztárok csatlakoztak a sorozathoz, mint Shirley Bassey, Tom Jones, Tina Turner vagy Adele.

Az esten, amely a Budapesti Operettszínház és a Danubia Zenekar első közös koncertje lesz, a színház vezető szólistáit – Füredi Nikolettet, Janza Katát, Nádasi Veronikát, Polyák Lillát, Dolhai Attilát és Homonnay Zsoltot – láthatja a közönség, akik olyan népszerű dalokkal érkeznek a Papp László Budapest Sportarénába, mint a Golden Eye vagy a Skyfall. Utóbbiban közreműködik Cseh Dalma is.

Már javában zajlanak a nagyszabású produkció próbái, Homonnay Zsolt koncepciójában a zenén túl jelentős szerephez jutnak a filmek is. A legmodernebb technika keveredik a filmes látványvilággal és a szimfonikus hangzással.

A James Bond-főcímdalok mögött, melyek tulajdonképpen hatvan év zenei ízlésének a csúcsdalai, és több mint fél évszázad lenyomatát képezik, a filmek helyszínei elevenednek meg, így egy igazi időutazásban lehet része a nézőknek térben és időben egyaránt

– mesélt a készülő show-ról a rendező.

Nekem James Bond a 20. század nagy lovagja

– mondta Dolhai Attila, aki szerint a 007-es népszerűsége annak is köszönhető, hogy egy olyan figura, akivel szívesen azonosul az ember: megmenti a bajbajutottakat, és közben élvezi az életet.

Hiszen mi is hőssé akarunk válni mindennap, és természetesen szívesen lazulunk luxus körülmények között – elegánsan, lazán, ahogyan ő is teszi.

A Bond-filmekről valójában a gyerekkorom jut eszembe

– emlékezett vissza Polyák Lilla, aki felelevenítette azokat az éveket, amikor izgatottan várta egy-egy újabb rész érkezését.

Ezek voltak azok a filmek, amiket engedtek a szüleim nézni annak ellenére, hogy elvileg felnőtteknek szóltak

– mesélte, hozzátéve, hogy már akkor is magával ragadták őt az alkotások zenéi, így érdeklődéssel figyelte, hogy éppen melyik világsztár lesz a következő főcímdal előadója.

James Bond-főcímet énekelni ugyanis a kezdetektől fogva nagy presztízsnek számít, nem csoda, hogy a legnagyobb énekesek versengenek egy-egy dalért.

Az Aréna-koncerten a különleges hangzást a filmek hangulatát és ikonikus jeleneteit megidéző látványvilág egészíti ki.

A produkció igen impozáns megjelenéssel érkezik az Arénába. A szimfonikus zenekar teljesen beleépül a színpadképbe, a ledfalakon a Bond-filmek világát, helyszíneit, történetét, hangulatát megidéző vetítésekkel érjük el, hogy az összhatás nagyon erős legyen

– mondta Somfai Péter, a koncert látványtervezője, aki kiemelte, hogy külön figyelmet szentelnek azoknak, akik messzebb ülnek a színpadtól, ugyanis az élőkép folyamatos kivetítése mellett a fontos pillanatokban a szereplők egészen nagyban jelennek majd meg a kivetítőkön.

A Budapesti Operettszínház művészeti tevékenységét a minőségi szórakoztatás jegyében a komplexitás, a diverzitás jellemzi. A műfaji sokszínűség égisze alatt mindig egy kicsit feszegetjük a kereteket

– mondta a jubileum alkalmából tartott sajtótájékoztatón Kiss-B. Atilla főigazgató, hangsúlyozva, hogy ahogyan a színház repertoárján megjelenő többi előadás esetében, most is a legmagasabb minőségre törekednek.

A 2023. március 19-i The Best of Bond Symphonic koncertre, amely a Csimborasszó Production és a Budapesti Operettszínház közös produkciója.

A jegyvásárlással kapcsolatban ITT tájékozódhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában