Nemzeti Hauszmann Program

2023.04.13. 17:00

Felhelyezték a bokrétafát az újjászülető József főhercegi palota tetejére (fotók)

Egy év alatt immár harmadik alkalommal tartottak bokrétaünnepséget a megújuló Budavári Palotanegyedben: a Nemzeti Hauszmann Program részeként az újjáépített Dísz téri Vöröskereszt-székház és a volt Honvéd Főparancsnokság után az építkezések elérték a Szent György téri József főhercegi palota szerkezetének legmagasabb pontját is – olvasható a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

MTI

Felhelyezték a bokrétafát az újjászülető József főhercegi palota tetejére Budapesten 2023. április 13-án

Forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

A bejegyzésben idézik Fodor Gergely kormánybiztost, aki az ünnepségen elmondta, hogy

a néhány éve még a rajzasztalon fekvő tervek mára valósággá lettek, a palotanegyed egyre inkább hasonlít arra a csodálatos városrészre, amelyet Hauszmann és kortársai egykor létrehoztak.

A Várkapitányság vezetője megköszönte az építkezésen dolgozó szakemberek munkáját, majd emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy József főherceg palotája több más épülethez hasonlóan a második világháborúban megsérült, helyreállítható lett volna, de erre kísérlet sem történt. Előbb munkásszállóként használták, majd 55 évvel ezelőtt felgyújtották és elbontották – tette hozzá Fodor Gergely.

A kormánybiztos különleges alkalomnak nevezte a bokrétaünnepet, amelyen részt vett Habsburg-Lotharingiai Mihály, József főherceg dédunokája, akinek a keresztelőjét még az eredeti palotában tartották. Jelen volt Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, akinek a vezetésével a taláros testület hamarosan berendezkedhet az újjáépített palotában. A bokrétaünnepen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.

A bokrétaünnepen részt vett Habsburg-Lotharingiai Mihály, József főherceg dédunokája is
Forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

Bízom benne, hogy megelégedésükre fog szolgálni az új épület, a látogatók pedig örömüket lelik a szintén újjászülető palotakertben és az egykori istállóban

– fűzte hozzá a kormánybiztos.

A szokásoknak megfelelően a palota szerkezetének legmagasabb pontjára díszes bokrétafát helyeztek el, amelyre Fodor Gergely kormánybiztos, Oravecz László, a Magyar Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg és Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke kötött fel egy-egy nemzeti színű szalagot – olvasható az összegzésben.

József főherceg palotája Korb Flóris és Giergl Kálmán építészek tervei alapján, az egykori Teleki-palota átépítésével készült el 1906-ban. Az épület az eredeti, historizáló stílusú palotával megegyező külsővel és a mai kor elvárásainak megfelelő belső terekkel születik újjá – áll a bejegyzésben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában