közreműködés

2017.12.05. 13:19

Adventi hangversenyt adnak Zágrábban a Pannon Filharmonikusok

A koncerten neves szólisták – Váradi Marianna, Balázs Júlia, Balogh Eszter, Megyesi Zoltán és Hámori Szabolcs -, valamint a Mecsek Kórus és a Kapos Kórus közreműködésével elsősorban Kodály Zoltán műveit szólaltatják meg – írták a közleményben.

Adventi hangversenyt ad a zágrábi székesegyházban vasárnap a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ), az est karmestere Erdélyi Dániel lesz- tájékoztatta a pécsi Kodály Központ rezidens együttese kedden az MTI-t.

Mint kiemelték, a PFZ a Zágrábi Magyar Intézet és a Zágrábi Magyar Nagykövetség meghívására idén már másodszor koncertezik Horvátországban.

A Pannon Filharmonikusok és fesztiválkórusa elnyerte a varasdi barokk fesztivál legjobb teljesítményért járó díját – idézte fel az összegzés. Kitértek arra is, hogy az együttes a tavalyi évadban a „déli kulturális övezet” négy fővárosában – Ljubljanában, Szarajevóban, Zágrábban és Belgrádban – is fellépett, illetve évek óta ad karácsonyi koncertet Eszéken.

A horvát vendégszereplések mellett a PFZ több alkalommal is neves horvát szólisták közreműködésével lépett színpadra a Kodály Központban, valamint ismert horvát zeneszerzők műveit is gyakran műsorra tűzi – ismertette a közlemény.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában