Thália templomai

2018.09.22. 07:59

Ma tartják a Színházak éjszakáját

Ez alkalomból 31 fővárosi színház várja többek között nyílt próbákkal, közönségtalálkozókkal, színházi várossétákkal és különleges programokkal az érdeklődőket.

Budapest, 2016. szeptember 17. Fila Balázs színész, a József Attila színház társulatának tagja vezeti körbe az érdeklõdõket az intézményben a Színházak éjszakája rendezvényen 2016. szeptember 17-én. MTI Fotó: Lakatos Péter

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Lakatos Péter

Az idén hetedik alkalommal megvalósuló színházak éjszakája mintegy 200 programot kínál Budapesten. Az idei rendezvény középpontjában a dráma- és színházpedagógia áll.

A közönségtalálkozók, nyílt próbák és kulisszajárások mellett tánctanítással, színházi karaoke-val, versszínházzal, teljes előadásokkal és produkciókból kimaradt jelenetekkel, műhelytitkokkal, színházi mesterségek bemutatójával, pizsipartival, kritikakritikával, improvizációoktatással, színészsimogatóval, színházi rapid randival is várják az érdeklődőket.

A színházi városséták alkalmával idén az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI), valamint a KÉK – Kortárs Építészeti Központ szervezésében eredhetnek például az első pesti színtársulat nyomába az érdeklődők. A rendezvény végén afterpartyra várják a közönséget a TRIP Hajón, többek közt a BEKVART zenekarral és noÁrral.

A Katona József Színházban a Behívó színházpedagógiai programjával ismerkedhetnek meg a nézők, továbbá kortárs lengyel darabok láthatók a filmvásznon és a színpadon. Anna Wakulik Aratás című, egy szerelmi háromszöget bemutató művét felolvasószínházi formában játsszák a Kamrában. Az Örkény Színház szervezésében interaktív színházi játszótér várja a közönséget a Madách téren, a színpadon a társulat tagjaival hallhatók beszélgetések, emellett a színház drámapedagógiai programja is bemutatkozik. A Radnóti Színházban többek között színészmesterség-foglalkozást tartanak, a nézők által előre megadott mondatokból a számítógép darabot ír, a színészek pedig eljátsszák. Emellett a Szakértők zenekar is fellép, és a közönség megismerheti a színház ifjúsági műhelyének programját.

A rendezvény mintegy 200 programja, valamint az OSZMI-val és a KÉK-kel szervezett színháztörténeti séták idén is egyetlen karszalaggal látogathatók, amelyet a programban részt vevő színházak szervezési osztályán vagy jegypénztárában, valamint a www.szinhazakejszakaja.hu és www.jegy.hu oldalon lehet megváltani.

Borítókép: Fila Balázs színész, a budapesti József Attila színház társulatának tagja vezeti körbe az érdeklődőket az intézményben a Színházak éjszakája rendezvényen 2016. szeptember 17-én

MTI Fotó: Lakatos Péter

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában