A nyitónapon világpremier

2017.10.12. 15:39

Magyar rendezők a varsói nemzetközi filmfesztiválon

Mészáros Márta, Politzer Péter és Gigor Attila filmrendezők lesznek a vendégei a péntektől jövő vasárnapig zajló Varsói Filmfesztiválnak, amelynek nyitó napján tartják Politzer Péter Férfikor című alkotásának világpremierjét.

A varsói nemzetközi verseny a berlini, a cannes-i, a Karlovy Vary-i és a velencei mustra mellett egyike a 15 A-kategóriás filmfesztiválnak, idén 33. alkalommal rendezik meg.

Politzer Péter Férfikor című alkotása a Verseny 1-2 elnevezésű, első és második nagyjátékfilmeket összegyűjtő versenyprogramban mutatkozik be. A három, különböző nemzedékhez tartozó budapesti férfi életét felvillantó fekete-fehér film állami támogatás nélkül, alacsony költségvetésből készült, producere a 2016-ban elhunyt Angelusz Iván volt. A magyar közönség november közepétől láthatja a Férfikort a mozikban.

Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjét a Különvetítések elnevezésű szekcióban mutatják be. A film az ismert lengyel operatőrcsalád legfiatalabb tagja, ifj. Piotr Sobocinski közreműködésével készült, a szereplők között pedig két lengyel színész, Leslaw Zurek és Ewa Telega is megtalálható. Ugyanebben a szekcióban mutatkozik be Antal Nimródnak a bankrabló Ambrus Attila életét feldolgozó A viszkis című alkotása.

A közönség Gigor Attila Kút című krimijét is megtekintheti a Felfedezések szekcióban. 2008-ban Gigor első játékfilmje, A nyomozó nyerte a varsói fesztiválon a filmkritikusokat tömörítő szövetség, a FIPRESCI díját.

A rövidfilmek kategóriájában Csáki László Néhány szó című animációja mutatkozik be, melyet a rendező Fehér Béla abszurd novellája nyomán forgatott.

Mészáros Mártával, Politzer Péterrel és Gigor Attilával a varsói közönség a fesztivál keretében rendezett több pódiumbeszélgetésen is találkozhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában