Díjátadóval tarkítva

2017.09.25. 14:09

Színes programot kínál a Cziffra Fesztivál

A hangversenyek mellett bárest, zenei stand up és improvizációs est is várja az érdeklődőket a 3. Cziffra György Fesztiválon, amelynek 2018. február 19. és 27. között a MOM Kulturális Központ, a Zeneakadémia és a Müpa ad otthont Budapesten.

A művészeti koncepció alapvetően nem változott a korábbi évekhez képest – hangsúlyozta Balázs János zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője a rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Kiemelte: legyen bármilyen műfajú a fesztiválon megszólaló produkció, dzsessz, komolyzene, könnyűzene, a minőséget fogja szolgálni. Mint mondta, a fesztivál elindításakor kitűzött cél, Cziffra nevének megismertetése Magyarországon, megvalósult. Hozzátette: készülnek Cziffra 100. születésnapjára is, amelyet 2021-ben világméretű rendezvénnyel, Magyarország első utazó fesztiváljával szeretnének megünnepeli.

A 2018-as fesztiválon több koncert lesz, emellett mesterkurzus, hangszerbemutató, vetélkedő, kiállítás és zongoraestek is szerepelnek a programkínálatban. A Nemzeti Kulturális Alap több mint 30 millió forinttal támogatja a rendezvényt.

Besszer Szilvia fesztiválrendező kiemelte: a fesztivált megelőző programok november 5-én kezdődnek, amikor Cziffra György születésnapját ünneplik egy dokumentumfilm vetítésével a MOM-ban, valamint a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központ és a Nagytétényi Cziffra György Kulturális Központ is szervez emlékkoncertet a születésnap alkalmából.

Novembertől lehet jelentkezni a középiskolásoknak szóló Cziffra kód című vetélkedőre, az adventi időszakban bárki kipróbálhatja a CZF Street Pianót. A fesztiválon átadják a Cziffra Fesztivál Életműdíjakat, a Cziffra Fesztivál Tehetségdíjait és Ifjú Tehetség-díjait, amely hazánk legkiemelkedőbb művészeinek és fiataljainak nyújt anyagi támogatást.

A CZF kamarazenekar koncertje nyitja 2018. február 19-én a fesztivált: Balázs János mellett Darko Brlek klarinétművész és Gwendolyn Masin hegedűművész lép színpadra. A ZongOpera-sorozat koncertjén Miklósa Erika koloratúrszoprán és Balázs János Mozarttól Puccinin keresztül vezetik a közönséget Cziffra átirataihoz.

Arcadi Volodos február 21-én ad zongoraestet, amelyen Schumann Pillangók, Schubert A-dúr szonáta és Brahms 8 zongoradarab című darabja hangzik el a Müpában. Pierre-Laurent Aimard zongoraestjén Beethoven A-dúr szonáta, Prokofjev Szarkazmusok, Obukhov Revelation és Szkrjabin 10. szonáta című alkotása szólal meg a Zeneakadémián.

Szakcsi Lakatos Béla, Presser Gábor és Balázs János ad improvizációs zongoraestet a Zeneakadémián február 23-án, másnap Eötvös József gitárművész tart hangszerbemutató koncertet a gyerekeknek. Az 1920-as, 30-as és 40-es évek legnagyobb magyar és nemzetközi slágereit hallhatja a közönség egyedi hangszerelésben a Hot Jazz Band, valamint Sárközy Lajos és zenekarának bárestjén, a Virtuózok és Junior Prima Díjasok A jövő generációja címmel adnak örömkoncertet a MOMkultban.

A gálahangversenyen a díjak átadása után Liszt Les Préludes és Esz-dúr zongoraverseny című műve hangzik el Balázs János és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara előadásában, Vásáry Tamás vezényletével a Zeneakadémián. A fesztivál utolsó napján Bősze Ádám ad zenei stand up estet.

Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere a tájékoztatón elmondta: bízik abban, hogy a fesztivál nemcsak Cziffra György emlékét, hanem a ma élő embereket is szolgálja. A fesztiválra a jegyértékesítés megkezdődött online és a jegyirodákban is – fűzte hozzá.

Borítókép: Szakcsi Lakatos Béla Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész-karmester beszélget a 2018. évi Cziffra György Fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján a MOM Kulturális Központ (MOMKult) kupolatermében.

MTI Fotó / Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában