Nemzetek Ligája

2018.01.25. 13:31

Leekens: minden mérkőzés olyan fontos, mint a BL-döntő

Georges Leekens szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott számára minden találkozó a Bajnokok Ligája döntőjéhez hasonló fontosságú lesz az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában.

A sorozat lausanne-i sorsolásán szerdán a magyar csapat a görög, a finn és az észt együttest kapta ellenfélnek a C osztályban, a mérkőzések szeptemberben, októberben és novemberben lesznek.

„Minden meccs olyan fontos, mint a Bajnokok Ligája döntője, maximálisan ki kell használni az időt szeptemberig a felkészülésre”

- mondta a belga szakvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján. Leszögezte, a munkát már szerdán elkezdték, a belgáktól például megkapták a görögök és az észtek elleni mérkőzéseik felvételeit.

Emlékeztetett rá, a sorsolás előtt jelezte, azt szeretné, ha a válogatott négycsapatos csoportba kerülne és nem hármasba, és örül, hogy ez megvalósult.

„A finnek ellen vezettem a belga válogatottat egyik első mérkőzésemen szövetségi kapitányként. Ezúttal Finnországgal kezdünk idegenben, erre a rendkívül fontos első mérkőzésre kétszáz százalékosan fel kell készülnünk, hogy sikeresek lehessünk az erős, hajtós, küzdős finn csapat ellen. Bár az elmúlt időszakban sokszor szerencsénk volt ellenük, de ez a múlt” – mondta.

Kiemelte, a magyar, a finn és a görög együttes nagyjából azonos játékerőt képvisel. Hozzáfűzte, a finnek az elmúlt öt-hat meccsükön nem vesztettek.

Georges Leekens szövetségi kapitány (b2) a magyar labdarúgó-válogatott edzésén a telki edzőközpontban 2017 novemberében
MTI Fotó: Illyés Tibor

„A görög erős, ám hullámzó teljesítményt mutató együttes. Játékosai technikásak, többen topligákban játszanak, és számunkra jelentős hátrány, hogy a hazai mérkőzésünk zárt kapus lesz” – utalt arra a szankcióra, amellyel az európai szövetség (UEFA) a 2015. szeptemberi, Románia elleni Eb-selejtezőn tapasztaltak miatt büntette meg a magyar szövetséget.  „Nem vagyok túl boldog, hazai pályán a játékosok szeretnének bizonyítani és visszanyerni a szurkolók kegyeit, ráadásul így a stadionban nem lesz jó atmoszféra. Ezért aztán dupla erőfeszítés kell a játékosoktól, hogy a nehéz helyzetben is sikerre vigyék a meccset” – mondta.

Megemlítette, a két októberi idegenbeli meccs után két novemberi hazai találkozó zárja a csoportkört, és mint mondta, „itt lesz igazán nagy szükség a szurkolók támogatására”.

„Szoros lesz a csoport, sok múlhat az utolsó két mérkőzésen, lehet, hogy a finnek elleni zárótalálkozón múlik minden, a szurkolók ezeken az összecsapásokon sokat segíthetnek” – mondta Leekens. „Nem szabad alábecsülnünk a többi csapatot, a legjobbat kell kihoznunk magunkból, hogy legyőzzük őket” – tette hozzá.

Kifejtette, a csoportriválisok három különböző típusú futballt képviselnek, a két márciusi felkészülési ellenfél közül a kazahok az észtekhez, míg a skótok a finnekhez hasonló stílusban játszanak.

„Számunkra most a Nemzetek Ligája a legfontosabb, ez az első lépés, egy új formátum és új lehetőség, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra. Minden alkalmat meg kell ragadnunk”

- fogalmazott.

„Csalódottak a szurkolók, hogy nem leszünk ott az oroszországi világbajnokságon. Ez fáj, de előre kell néznünk, és bár a következő vb csak négy év múlva lesz, már most hinnünk kell abban, hogy ki tudunk jutni. Én a magam részéről megpróbálok mindent hozzátenni a csapat teljesítményéhez, amit tudok”

- ígérte.

A csapatépítésről a szövetségi kapitány azt mondta, fontos, hogy az új játékosok átvállalják a felelősséget a régi, rutinos labdarúgóktól.

„Gera Zoltán például mentálisan erős, igazi vezéregyéniség, nehéz pótolnia egy fiatalnak” – vélekedett. Mint mondta, számít a fiatalokra, ám nem feltétlenül most, először saját korosztályukban teljesítsenek jól.

Kérdésre válaszolva azt mondta, mindenkire számít a tétmérkőzéseken, aki segítheti a válogatottat, így például ez Egyesült Államokban játszókra is.

„Fontos, hogy a játékosok szeressék a válogatottat, a nemzeti mezt, és tegyenek meg érte mindent. Számomra lényeges a teljesítési vágy, hogy a maximumot hozzák ki magukból, hiszen a szurkolókat nem lehet becsapni”

- fogalmazott.

„Itt nagyon szenvedélyesen szeretik a focit, ha valami nem sikerül, nagy az elkeseredés. Bízom abban, hogy kemény munkával tudunk jó eredményeket elérni. Amiben hiszek, az az elhivatottság és az akarat”

- hangsúlyozta.

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Minden osztályban alapesetben a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulás jogáért – ezen a kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. A négycsapatos rájátszásban gyakorlatilag azok a – csoportjukban legelőkelőbb helyen végzett – válogatottak szerepelhetnek majd, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről. A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek.

A magyarok programja a Nemzetek Ligájában

szeptember 8.: Finnország-Magyarország 18.00

szeptember 11.: Magyarország-Görögország 20.45

október 12.: Görögország-Magyarország 20.45

október 15.: Észtország-Magyarország 20.45

november 15.: Magyarország-Észtország 20.45

november 18.: Magyarország-Finnország 20.45

Borítóképünkön Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sajtótájékoztatót tart a Nemzetek Ligája sorsolásáról a telki edzőközpontban 2018. január 25-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!