siker

2018.06.09. 11:19

Aranyérmes a női kajaknégyes

A Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású kajaknégyes aranyérmet szerzett 500 méteren.

Belgrád, 2018. június 8. Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra a női kajak négyesek 500 méteres versenyének előfutamában, a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon 2018. június 8-án.

Forrás: MTI Fotó:

Fotó: Kovács Tamás

A hosszabb távon elsőként a kenus Kiss Tamásnak szoríthattak a magyarok, s ő meg is hálálta ezt, remekül versenyzett. Miközben az élen ádáz csatát vívott egymással a címvédő, olimpiai és világbajnok német Sebastian Brendel, valamint a csehek vb- és Eb-ezüstérmese, Martin Fuksa, a csepeliek ötkarikás bronzérmese 500 méterig a mezőnnyel „utazott”, majd a táv második felében nagyon beindult. A hajrához már úgy érkezett, hogy esélye lehet a harmadik helyre, s bár ez végül nem jött össze, a negyedik pozícióval is nagyon elégedett volt. A számot Fuksa nyerte, aki az utolsó métereken lehajrázta Brendelt.

A folytatásban egy újabb olimpiai számban a kajakos Kopasz Bálint – aki tavaly harmadik lett a plovdivi kontinensviadalon – azzal a céllal vágott neki a finálénak, hogy utána ismét dobogóra állhasson. A 20 éves algyői sportoló Kisshez hasonlóan a második 500 méterre tartogatta az erejét, ő volt az egyetlen, aki az élen lapátoló portugál címvédővel, Fernando Pimentával lépést tudott tartani. Az utolsó 200 méterre úgy érkeztek, hogy Pimenta fél hajóhosszal vezetett, s bár Kopasz közelebb tudott férkőzni, a győzelem most is a portugálé lett, a fiatal magyar kajakos azonban 2017-hez képest egy helyet előrelépett.

„Irgalmatlanul elfáradtam, hihetetlenül nagy mérkőzés volt. Ritkán van ilyen, csak a nemzetközi színtéren. Elégedett vagyok ezzel a második hellyel, helyt tudtam állni ebben a nagyon erős mezőnyben. Egyre közelebb kerülök Pimentához” – nyilatkozott a magyar kajakos.

A nők hasonló számában – amely nem szerepel az ötkarikás programban – Takács Tamara, a Vasas 22 éves sportolója, az 500 méter egyes tavalyi aranyérmese a német Nina Krankenmann-nal vívott nagy csatát a győzelemért, s végül riválisától mindössze 126 ezredmásodperccel lemaradva másodikként haladt át a célvonalon.

„Csak azt láttam, hogy végig ott van mellettem. Robbantottam, ő is robbantott, s az utolsó méterek neki jöttek ki pár centivel jobban. Kihajtottam magam, nagyon, alig tudtam kiszállni a hajóból” – mondta fáradtan Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa.

Az egy kilométeres páros versenyekben a Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettes nem tudott beleszólni a dobogós helyek elosztásába, hatodikként ért célba, a női kajakos duó, Pupp Noémi és a tavalyi szülési szabadsága után most visszatérő, olimpiai bajnok Csipes Tamara azonban ott lehetett az éremosztásnál. A végső győztes lengyeleket és a második németeket ugyan nem tudták beérni, de a végig elöl haladó, a finisre azonban elfáradó románokat lehajrázták, így megszerezték a harmadik helyet.

„Úgy érzem, hogy lehetett volna ez sokkal jobb is, érződött az összeszokottság hiánya. Noncsi azonban még csak 19 éves, ez élete első felnőtt világversenye, úgyhogy mondtam neki, lesz ez még jobb is” – mondta Csipes, aki vasárnap 500 méteren, az olimpia számban is döntőt evez majd Medveczky Erikával.

Az utolsó ezres számban, a férfi K-4-ben nem termett babér a magyaroknak, a küldöttség legidősebb tagja, a 40 éves, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette kvartett – Erdőssy Csabával, Ceiner Benjáminnal és Varga Ádámmal – az ötödik helyen végzett.

Ötszáz méteren az első finálé mindjárt magyar diadalt hozott, de ez is volt a papírforma. A Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky és Bodonyi Dóra alkotta női kajaknégyes gyakorlatilag a szerb főváros versenyén ült először össze, de a teljesítményükön ez egyáltalán nem érződött. Fél távig hagyták a többi hajót érvényesülni, az utolsó 200 méteren azonban nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, mindenki mellett elmentek, s végül fél hajóhossznyi előnnyel ők haladtak át elsőként a célvonalon. Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák így gyermeke tavalyi születése után nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondra is győzelemmel tért vissza.

„Szerencsére mára az idő is megjavult, és mi is összecsiszolódtunk. Bár az azért meglepett, hogy ilyen jól mentünk” – nyilatkozott Medveczky, aki az egyetlen volt a hajóban, aki a tavalyi Eb- és vb-győzelemnek is részese volt. Arra utalt, hogy szombatra jelentősen mérséklődött a szél az Ada Ciganlija-félszigeten, így reálisabbak lettek a körülmények, mint voltak pénteken.

Kozák elárulta, hogy volt benne némi izgalom a rajt előtt. Ahogy fogalmazott, ehhez nem lehet hozzászokni, egy döntő mindig olyan, mint egy vizsga.

„Reggel még kimentünk egyet evezni közösen, ez jót tett. Jó ismét Európa-bajnokként kiszállni a hajóból, nyugodt, kontrollált pályát mentünk, jó érzés volt” – mondta a klasszis kajakos.

Kárász is kihagyta a tavalyi évet, ő sérülés miatt, s mint mondta, nagyon boldog, hogy sikeresen tudott visszatérni. Bodonyi úgy fogalmazott: édes teher, nagy felelősség beülni a négyes hajóba, hiszen minden női kajakos erre vágyik Magyarországon, s ő is nagyon izgult a rajt előtt.

Ötszázon a kenusoknál egyesben Lakatos Zsanett negyedik lett a fehérorosz, orosz, ukrán trió mögött, míg a férfi négyes, Viola Viktor, Bodonyi András, Kiss Balázs és Némedi Konrád utolsóként zárt a hét hajót számláló mezőnyben.

A szombati program:

500 és 1000 méteres döntők:

10.59: férfi C–4 500 m (Viola Viktor, Bodonyi András, Kiss Balázs, Némedi Konrád)

11.05: női C–1 500 m (Lakatos Zsanett)

11.19: férfi K–2 1000 m

11.26: férfi C–2 1000 m (Korisánszky Dávid, Mike Róbert)

11.40: női K–2 1000 m (Pupp Noémi, Csipes Tamara)

12.01: férfi K–4 1000 m (Kammerer Zoltán, Erdőssy Csaba, Ceiner Benjámin, Varga Ádám)

14.05: 200 méteres előfutamok

15.05: paradöntők

16.45: 200 méteres középfutamok

A vasárnapi program:

8.35: paradöntők

10.35: 500 méteres döntők

13.05: 200 méteres döntők

15.20: 5000 méteres döntők

Borítókép: Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra a női kajak négyesek 500 méteres versenyének előfutamában

Forrás: MTI Fotó/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!