2018.07.20. 13:45
Csak döntetlenre futotta a németek ellen
A magyar férfi vízilabda-válogatott rendkívül gyenge játékkal 4-4-es döntetlent ért el a német csapat ellen a Barcelonában zajló Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában, így a második helyen jutott tovább.
Barcelona, 2018. július 20. Kovács Gergõ (b) és a német Tobias Preuss a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi versenyének csoportkörében játszott Németország - Magyarország mérkõzésen 2018. július 20-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Fotó: Illyés Tibor
Märcz Tamás együttese támadásban kiábrándító teljesítményt nyújtott, s az utolsó pillanatig izgulnia kellett az eredmény miatt.
A hollandok a C csoport pénteki zárómérkőzésén a törökök 22-5-ös legyőzésével szerezték meg a harmadik helyet, így a magyar válogatott majd ellenük küzdhet a nyolc közé jutásért.
Rendkívül álmosan kezdődött a két csapat történetének huszadik egymás elleni Európa-bajnoki összecsapása, végül a németek mozdultak el a holtpontról és megszerezték a vezetést. A német kapust, Schenkelt naggyá tették a magyar lövők, köztük Bátori, aki ötméterest hibázott.
Az első magyar gólra több mint tíz percet kellett várni, ekkor Zalánki fordult le védőjéről és pattintott a hálóba. A magyarok mintha minden önbizalmukat elvesztették volna, egyedül az Eb-n először vízbe ugró Vogel volt magabiztos, de szükség is volt rá, például a németek lefordulásánál, amikor ziccert védett.
A fordulás után az olaszoktól elszenvedett vereség alkalmával többször rontó Bedő révén először került előnybe a magyar csapat, a németek azonban ötméteresből azonnal egyenlítettek. A harmadik magyar fórnál Bátori kíméletlenül vágta a léc alá a labdát, a rivális viszont Real harmadik találatával – a lövése a magyar blokkról vágódott védhetetlenül a kapuba – megint egyenlített (3-3). Ezt követően újra Vogel pillanatai következtek, a Ferencváros fiatal kapusa számos védést mutatott be, nem egyszer emberhátrányban.
A németek megérezték a lehetőséget és a csapatkapitány Stamm szép elhajlásos góljával vezetést szereztek. A magyarok emberelőnyben sem tudtak gólt lőni, a németek viszont nem döntötték el a mérkőzést, sorozatban két fórt hibáztak el. Ekkor érkezett lefordulásból az Eb-újonc Pohl, aki értékesített egy ziccert. A következő magyar előny megjátszása előtt Märcz Tamás időt kért, de nem járt eléggé a labda, Zalánki lövése elhalt a kapus kezei között.
Az utolsó percben még Vogelnek kellett védeni, amivel bebiztosította a második helyet.
Märcz Tamás: higgyenek magukban a játékosok
A szakember a németek elleni 4-4-es döntetlent követően elmondta, azt tudták, hogy a németek keményen bele fognak állni a mérkőzésbe, éppen ezért ugyanezt várta a saját csapatától is, azonban végül ez „kicsit másképp alakult”. „Azért a védekezéssel elégedett vagyok, Vogel Soma nagyon jól védett, rendben volt előtte a munka, viszont
a lőtt gólok száma borzasztóan kevés, nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára”
- mondta Märcz Tamás a csoport második helyéről döntő összecsapást követően.
„Néhány játékoson láttam a fáradtságot, aminek viszont egy ilyen fontos mérkőzésen egyszerűen el kellene tűnnie, ugyanakkor a többség fizikai állapota még így is jó” – tette hozzá a kapitány, aki szerint lassan értek fel a támadásokhoz, s türelmetlenek voltak a befejezéseknél.
Märcz Tamás elmondta, továbbra is hisz csapatában: „Várom, hogy átszakadjon az a gát a fiúknál, aminek előbb utóbb át kell szakadnia. Tudom, hogy jó játékosok, oda fognak kerülni és be fogják lőni azokat a helyzeteket, amiket ma nem.
Higgyenek magukban, mert én hiszek bennük, ők képviselik Magyarországot, ők a magyar válogatott, ez adjon nekik önbizalmat”.
A tréner kifejtette, ha arra van szükség, akkor akár a szünnapon megnéznek majd olyan, egy héttel ezelőtti mérkőzéseket, amelyeken kiválóan játszottak.
A tavalyi hazai rendezésű világbajnokságon ezüstérmes gárda egyik legjobbja, a margitszigeti torna legértékesebb játékosa Vámos Márton kemény kritikát fogalmazott meg: „Megpróbáljuk összeszedni magunkat, a védekezésünket át kell mentenünk, de a fórokat össze kell rakni, mert ami tegnap egymás között az edzésen ment, abból most semmi sem sikerült. Lassan járatjuk a labdát, olyan impotens az egész kívülről és belülről egyaránt...” – nyilatkozta a balkezes pólós, aki szerint a hollandokat le fogják győzni, majd jöhet a címvédő szerbek elleni erőfelmérő.
A németek elleni összecsapás legjobbja a kapus Vogel Soma volt, aki szerint magának nehezítette meg a dolgát a csapat: „Egy fokkal nehezebb Eb-debütálás volt, mint amire gondoltam. Nehéz és fárasztó meccs volt, de innentől már csak ilyenek lesznek. Nem szabad elfelejteni, tanulni kell ebből a meccsből, leginkább támadásban van mit fejlődni.”
A magyar-holland összecsapást vasárnap 17 órától rendezik.
Borítókép: Kovács Gergő (b) és a német Tobias Preuss a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi versenyének csoportkörében játszott Németország – Magyarország mérkőzésen 2018. július 20-án
MTI Fotó / Illyés Tibor