tragikus baleset

2019.02.06. 11:35

Idén is megrendezik a Molnár János-emlékversenyt

A nemzetközi utánpótlás versennyel a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztály 1995-ben versenyre utazás közben elhunyt játékosára emlékeznek minden évben.

Huszonnegyedik alkalommal rendezi meg a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya egykori játékosa, az 1995-ben versenyre utazás közben 13 évesen tragikus baleset következtében elhunyt Molnár János emlékére kiírt nemzetközi utánpótlás versenyét.

A szervezők tájékoztatása alapján a zuglóiak Szőnyi úti csarnokában csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő, öt utánpótlás korosztály számára kiírt viadalra 24 ország 270 versenyzője nevezett. A legnagyobb létszámú külföldi küldöttség a szlovákoké és az izraelieké lesz.

Az emlékverseny története során először lesznek az indulók között kínai gyerekek, a Talien (Dalian) Egyetem asztalitenisz iskolája és a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztály együttműködési megállapodása első lépéseként.

A résztvevők pénteken este autóbuszos városnézésen vehetnek részt, szombaton este pedig gyertyagyújtással emlékeznek majd a névadóra.

A verseny – mint ahogy korábban valamennyi alkalommal – sokak közadakozásából, önkéntes tevékenységéből valósul meg.

A versenyprogram:

csütörtök (kezdés 14.30): újonc U11, újonc U12

péntek (10.00): újonc U13

szombat (10.00): serdülő U15

vasárnap (10.00): ifjúsági U18

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában