strandfoci

2019.07.16. 19:20

A Lupa Beachen küzdhetnek az aranyéremért

Az idei évben a Lupa Beach profi pá­lyái adnak ott­hont a ma­gyar strand­fo­ci­baj­nok­ság­nak.

Miután az elmúlt hétvégén a Lupa Beach adott otthont az U21-es nemzetközi tornának, a Talent Cupnak, a strandfoci a Beachen a hazai bajnoksággal folytatódik. A rövidített bajnokság július 6-7-én indult és most hétvégén, július 20-21-én folytatódik, a helyosztókat pedig július utolsó hétvégéjén rendezik majd – számolt be róla a Ripost.

„Az első hazai bajnokságon, 2004-ben én is pályára léptem, sőt az első fordulókban az akkori csapatommal mindenkit legyőztünk, ám mivel időközben a nagypályán elkezdődött a felkészülés, a bajnokság második felében már nem léphettem pályára”

– idézte fel emlékeit az MTK-tól távozó támadó, Torghelle Sándor.

„Mindig szívesen megyek olyan helyre, ahol labdát látok, biztos, hogy az idei strandfocibajnokságra is kilátogatok”

– mondta a focista. Gerendai Károly, a Lupa Beach megálmodója pedig hozzátette, örül, hogy újabb sportágnak ad otthont a harmadik nyári szezonjában járó strand.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában