Járvány

2020.03.20. 12:31

Elhalasztották a budapesti vizes Európa-bajnokságot

A LEN pénteki közleménye szerint az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg.

Budapest, 2020. január 12. Paolo Barelli, az Európai Úszószövetség (LEN) elnöke beszédet mond a budapesti vízilabda Európa-bajnokság megnyitóján a Duna Arénában 2020. január 12-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Paolo Barelli, a LEN elnöke jelezte, a magyarországi szervezőkkel megállapodtak, május végén, június elején tárgyalnak arról, hogy az új időpontban sor kerülhet-e az eseményre.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, Budapest továbbra is elkötelezett az Európa-bajnokság mellett, a kontinensviadal – amelyet 1926-ban éppen a magyar fővárosban rendeztek meg először – minden szezon egyik csúcspontja.

Hozzátette,

türelmesnek kell lenni és fontos, hogy az európai helyzet rendeződjön, ugyanis az Eb elképzelhetetlen a szurkolók nélkül,

akik rendre megtöltik a Duna Arénát, az általuk létrehozott varázslatos légkör pedig a védjegye lett a budapesti versenyeknek.

Szabó Tünde megjegyezte,

a vizes sportok képviselőit rendkívül komolyan sújtotta a koronavírus-járvány, ugyanis a korlátozott medencehasználat miatt nem tudnak megfelelően felkészülni.

A LEN a tervek szerint a masters Európa-bajnokságot – amely eredetileg május 24-én kezdődött volna – is megrendezné, ennek időpontját később jelentik be.

A jegyvásárlását mindaddig felfüggesztik, amíg nincs meg a versenyek új dátuma.

A korábban az eseményre jegyet váltott belépők az új menetrend szerint lesznek érvényesek, így például az eredetileg a május 16-i (szombat) úszódöntőkre szóló jegyek a módosított időpont hatodik versenynapjának úszódöntőire, ugyanazon versenyszámokra, ugyanazon szektor/sor/székszámra lesznek felhasználhatóak.

Mindazon jegytulajdonosoknak, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak majd ellátogatni az új időpontra kijelölt versenyekre, az esemény hivatalos jegyértékesítő partnere, az Eventim visszatéríti a jegyek (banki jutalékkal csökkentett) árát. Ezen igényüket a végleges dátum kihirdetését és a jegyértékesítés újraindítását követően a jegyvásárlók az [email protected] elérhetőségen tudják majd jelezni.

Forrás: MTI

Borítókép: Paolo Barelli, az Európai Úszószövetség (LEN) elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában