2019 óta nyomoznak

2020.06.20. 21:59

A Nemzeti Nyomozó Iroda is Aján Tamás sarkában van

Nemcsak a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) felkérésére az ismert jogászprofesszor, Richard McLaren, valamint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomoz Aján Tamás ügyében.

Sajtóértesülésekre hivatkozva a Magyar Nemzet arról ír, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupciós bűnözés elleni osztálya 2019 óta nyomoz Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség áprilisban lemondott – helyesebben lemondatott – elnökének az ügyeiben.

Tényi Istvánnak köszönhető, hogy mindez nyilvánosságra került. A ritka igazságérzékkel megáldott honpolgár sajtóhírek alapján gyakran tesz feljelentést közéleti szereplők ellen. Aján Tamás sötét ügyei sem kerülték el a figyelmét, ezért június 6-án vesztegetés és sikkasztás miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Erre válaszul írta meg neki az NNI, hogy köszönik szépen a feljelentést, de az ügyben az NNI már nyomoz. Az iktatószámból derült ki, hogy 2019 óta – írja a Magyar Nemzet.

Már három szervezet is vizsgálódik Aján ügyében

A német közszolgálati ARD oknyomozó riportja után robbant a bomba még januárban, ebben vádolták meg korrupcióval Aján Tamást. Mindez odáig gyűrűzött, hogy a magyar sportvezető lemondott a tisztségéről. Azt IWF azonban ennyivel nem érte be, felkérte az orosz doppingbotrány feltárását irányító Richard McLaren jogászprofesszort, hogy készítsen független vizsgálatot az IWF zűrös ügyeiről, majd a WADA is vizsgálatot indított.

A McLaren-jelentés szerint a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) nemrég lemondott elnökének működése alatt több mint negyven doppingügyet eltussolhattak, eltűnt tízmillió dollár, és két tisztújító közgyűlésen is lefizették a tagokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!