Tour de Hongrie

2020.09.03. 08:09

Biztonságos világversenyt rendeztek a magyar szövetség szerint

A versenyzők, a sajtó képviselői, a csapatok tagjai, a bírók, és minden résztvevő fokozottan vigyázott és figyelt egymásra.

Biztonságos világversenyre került sor a szerdán zárult Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversennyel a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szerint.

Az MKSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: noha a nemzetközi sporteseményeket sorra törlik a szervezők a koronavírus-járvány második hulláma miatt, az MKSZ és a Vuelta Sportiroda mégis a Tour de Hongrie megszervezése mellett tette le a voksát. Szigorú óvintézkedések mellett, de biztonságos világversenyt tudhatunk magunk mögött, amelyet a magas színvonalú nemzetközi sportcsapatok is elismeréssel méltattak – áll a kommünikében.

Az MKSZ kiemelte, sikeresen, és eddigi tudomásuk szerint a tesztek alapján fertőzésmentesen zárult az ötnapos viadal.

Princzinger Péter, az MKSZ elnöke kiemelte, a szövetség és a szervezők a lehető legjobb időpontot választották nemzetközi és hazai viszonylatban, és a normál szervezési feladatokon túl jelesre vizsgáztak az egészségügyi biztonsági téren is.

A koronavírus-járvány minden eddigi szervezési protokollt felborított, ezzel együtt a versenyzők, a sajtó képviselői, a csapatok tagjai, a bírók, és minden résztvevő fokozottan vigyázott és figyelt egymásra, amely elengedhetetlen volt a 41. Tour de Hongrie biztonságos lebonyolításához.

A közlemény kiemelte, a verseny óriási értéket képvisel a turisztikai országmárka szempontjából is, hiszen a nemzetközi sportcsatornák képernyőin keresztül több millió néző elé tárja Magyarország tájait, a kiemelt turisztikai desztinációkat és nevezetességeket. Magyarország és a magyar kerékpársport megmutatta, hogy mostoha körülmények között is képes világszínvonalú sporteseményt lebonyolítani – hangsúlyozta az MKSZ.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!