Ország-világ

2020.10.31. 21:47

Döntetlent játszott a Fehérvárral a címvédő Fradi

A címvédő és éllovas Ferencváros idegenben 1-1-es döntetlent játszott a MOL Fehérvárral a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati rangadóján.

A két csapat között így maradt az egypontos különbség a tabellán, de a fővárosiak eggyel kevesebb mérkőzést játszottak.

Az NB I csúcsrangadóján az első percek tapogatózása után a Fehérvár vált kezdeményezőbbé, a Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő Ferencváros erejét beosztva, türelmesen játszott. Az első félidő feléig helyzet csak a vendégkapu előtt alakult ki, a fehérvári hálóőrnek nem akadt dolga. A folytatásban is a Vidi támadott jóval többet, a szünet előtt mégis a zöld-fehérek szereztek vezetést Somália fejesével.

Fordulást követően felpörögtek az események, pár perc alatt több gólhelyzet volt, mint az első játékrészben.

Egy sarokrúgást követően Stopira járt közel az egyenlítéshez, fejesét a gólvonal elől tisztázták a védők. Egy percre rá, Funsho Bamgboye buktatása után Nikolics Nemanja büntetőből már nem hibázott.

A középkezdés után újra vezethetett volna a Ferencváros, de Marcel Heister nagy helyzetben nem találta el a kaput. Később fölénybe került a Ferencváros, azonban a kapuk kevésbé forogtak veszélyben. A hajrához közeledve Bamgboye járt közel a győztes gólhoz, ám éles szögből az oldalhálóba bombázott, a túloldalon Oleksandr Zubkov jól helyezett szabadrúgását tenyerelte ki Emil Rockov, így maradt az 1-1 döntetlen.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!