Labdarúgó NB I

2021.02.13. 20:56

Győzött a Puskás Akadémia és a Kisvárda

A két mérkőzésen nyolc gól esett.

Izgalmas mérkőzésen folytatta menetelését a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia hazai pályán 3-2-re legyőzte a Paks együttesét a labdarúgó OTP Bank 21. fordulójának első szombati mérkőzésén.

Hornyák Zsolt csapata sorozatban a negyedik sikerével őrzi második helyét a tabellán.

OTP Bank Liga, 21. forduló:

Puskás Akadémia FC-Paksi FC 3-2 (2-0)

Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapus, v.: Kárpály

gólszerzők: Mance (21.), Kiss T. (24.), Plsek (80.), illetve Böde (68.), Hahn (75., 11-esből)

sárga lap: Szolnoki (72.), illetve Szabó J. (17.), Lenzsér (78.), Ádám (92.)

Puskás Akadémia FC:

Tóth – Szolnoki, Joao, Spandler, Nagy Zs. – Urblík, Plsek – Slagveer (Baluta, 84.), Knezevic (van Nieff, 79.), Kiss T. – Mance (Géresi, 62.)

Paksi FC:

Hegedűs – Osváth, Böde, Lenzsér, Szabó J. – Tamás, Papp (Ádám, 62.), Bognár, Bertus (Nagy R., a szünetben) – Haraszti (Sajbán, 70.), Hahn (Lorentz, 80.)

A házigazda csapat futballozott kezdeményezőbben az első félidőben és 45 perc alatt akár el is dönthette volna a három pont sorsát, de végül „csak” kétgólos vezetéssel mehetett pihenőre, ugyanis Mance és Kiss találatain kívül elpuskázta lehetőségeit. A különbség fenntartásához ugyanakkor kellett Tóth Balázs, a felcsútiak kapusa is, aki több remek védést mutatott be.

A fordulást követően mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, majd a vendégeknek jött össze a szépítés: az utóbbi időben belső védőként játszó Böde Dániel egy pontrúgást követően elől villantotta meg korábbi csatárerényeit. Nem sokkal később már az egyenlítést ünnepelhette a tolnai gárda: Böde ezúttal büntetőt harcolt ki, melyet a góllövőlistát vezető Hahn János – aki novemberben Pakson négy gólt lőtt a Puskásnak – értékesített.

A 80. percben újabb fordult jött, egy pontrúgásból ismét előnybe került a Puskás Akadémia. Az utolsó tíz percben óriásit hajrázott a Paks, a Puskás pedig kontrákkal veszélyeztetett, de az eredmény nem változott.

A Kisvárda a ráadásban nyert a ZTE ellen

A Kisvárda pályaválasztóként a ráadásban szerzett pazar góllal 2-1-re legyőzte a Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának szombati játéknapján.

A találkozót a csapatok közös kérésére, a kisvárdai pálya használhatatlansága miatt az újpesti Szusza Ferenc Stadionban rendezték.

A Zalaegerszeg sorozatban hat nyeretlen bajnokinál tart, míg a Kisvárda három nyeretlen találkozó után gyűjtötte be ismét a három pontot.

OTP Bank Liga, 21. forduló:

Kisvárda Master Good-ZTE FC 2-1 (1-0)

Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus, v.: Erdős

gólszerző: Bumba (25.), Horváth Z. (94.), illetve Favorov (50.)

sárga lap: Navrátil (33.), illetve Kálnoki-Kis (31.), Futács (40.), Szépe (77.)

piros lap: Futács (75.)

Kisvárda:

Dombó – Hej (Melnyik, a szünetben), Cirkovic (Ene, 73.), Prenga, Matheus – Lucas, Simovic – Navrátil, Bumba (Zlicic, 67.), Sassá (Kovácsréti, 67.) – Viana (Horváth Z., 81.)

ZTE:

Demjén – Lesjak, Szépe, Kálnoki-Kis – Szánthó (Babati, a szünetben), Favorov, Tajti (Vass, a szünetben; Németh E., 83.), Sankovic, Bedi – Futács, Könyves (Zimonyi, a szünetben)

Az enyhe fölényben játszó Kisvárda némileg szerencsés találattal szerzett vezetést, ezt követően pedig még inkább a pályaválasztó csapat akarata érvényesült.

A szünetben hármas cserét hajtott végre a Zalaegerszeg, és gyorsan egyenlített is egy közeli góllal, a játék pedig kiegyenlítettebbé vált.

Az utolsó negyedórára megfogyatkozott a ZTE, a Kisvárda pedig igyekezett megszerezni a három pontot érő találatot. Ez a csereként beállt Horváth Zoltán parádés mozdulata után sikerült is a ráadásban: a magának felpörgetett labdát fordulásból vágta a zalaegerszegi kapuba.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában